Belföld

Előzetesben a Merényi Kórházban gyilkoló férfi

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki a gyanú szerint a napokban egy budapesti kórházban megölte egyik betegtársát. Az ügyészség bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozta, hogy a támadó rács mögé kerüljön.

Szökés, elrejtőzés, bűnismétlés – a bíróság végül erre hivatkozva rendelte el a kényszerintézkedést.  A férfit az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetbe viszik.

Ahogy arról beszámoltunk, a gyilkosság kedd hajnalban történt a Merényi Gusztáv Kórházban. Egy beteg életét vesztette, miután egy társa rátámadt a IX. kerületben lévő intézmény pszichiátriai osztályán. Lapinformációk szerint a gyanúsított, mielőtt a zárt osztályra került, a nyílt részen volt, ahol nagyon zavartan viselkedett. Nem fogadta senki köszönését, csak magában körözött a folyóson. Állítólag pár napja meg is szökött az intézményből, és mivel gondja volt a tájékozódással, a rendőrök rátaláltak és visszavitték. Ezután került a szigorúbb részlegbe.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik