Belföld

Facebookon vadászott kislányokra a csongrádi pedofil

A huszonéves fiatalember előzetesbe került. Az ügyészség újabb részleteket közölt az ügyről. Kiderült, a legfiatalabb gyerek, akinél próbálkozott még csak nyolcéves.

Előzetes letartóztatásba került az a 28 éves csongrádi fiatalember, aki a gyanú szerint kislányokat és tizenéveseket környékezett meg. A bíróság indoklása szerint fennáll a veszélye, hogy megpróbálná befolyásolnia tanúkat, de az sem kizárt, hogy újabb áldozatokat keresne. Ezért döntöttek úgy, hogy nem maradhat szabadlábon.

A rendőrség szerdán számolt be az esetről. Akkor arról tájékoztattak, hogy a fiatalember három kislánnyal ismerkedett meg az interneten,  levelezni kezdett velük és próbálta őket rávenni, hogy „létesítsenek vele testi kapcsolatot”. Egyiküknek pénzt is ajánlott ezért. Három tizenévestől pedig „szexuális tartalmú képeket” kért, és kettejüknél azt is igyekezett elérni,  mutassák meg a testüket kamerán keresztül.

Pénteken újabb részletekre derült fény. A Békés Megyei Főügyészség közölte, a férfi a Facebookon ismerkedett meg a kiszemelt gyerekekkel, de volt, akivel Skype chaten kommunikált. Tizennégy év alatti gyerekeket keresett, a legfiatalabb, akinél próbálkozott– egy füzesgyarmati kislány – még csak nyolcéves. Az ügyészség rajta kívül még három kislányról ír, akiktől képeket kért illetve azt, hogy a chaten keresztül szexeljenek vele.

Mint írtuk, a nyomozók lefoglalták a fiatalember számítógépét, amelyen pornográf felvételeket találtak – egyiket sem felnőttekről. Azt továbbra is vizsgálják, pontosan hány áldozata lehetett.

A gyanúsított ellen háromrendbeli eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt folyik eljárás.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik