Vezetőszáron, bilincsbe verve kísérték be a bíróságra Lagzi Lajcsit, feleségét és a harmadik gyanúsítottat, mindhármuk előzetes letartóztatásba került 30 napra, döntött a bíróság.
“Nem tudom, hogy meddig leszek előzetesben, de ha ezen az ügyészen múlik, akár évekig is. Addig is meg van oldva a gyermekeink felügyelete”, mondta a 24.hu-nak Lajcsi.
Az alapos gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai appartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegette az ellenőröket, tájékoztatott a döntésről Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Állítása szerint ő csak viccelt. A Komárom-Esztergom megyében történt eset vizsgálata elfogultság bejelentése miatt került a Budaörsi Járási Ügyészséghez, amely lopással és vesztegetéssel vádolja az érintetteket
Ahogy azt már korábban megírtuk, a Budaörsi Járási Ügyészség csütörtök reggel indítványt tett mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére abban az ügyben, amelyben Galambos Lajos és felesége is érintettek. Az ügyészség közleménye szerint az egyik gyanúsított olyan illegális bekötéseket építtetett ki két helyszínen is, melyek lehetővé tették azt, hogy társaival éveken keresztül méretlenül fogyasszák az áram-, víz-, és gázszolgáltatást.
A mocsai lakóházban több mint tíz év alatt, a tatai apartmanparkban több mint öt év alatt 3,5-30 millió forint kárt okoztak a közüzemi szolgáltatóknak az elfogyasztott, de ki nem fizetett közüzemi díjak miatt.