Belföld

Egyre kevesebbszer érnek ki időben a mentők

Lassabban érnek célba a mentők, mint tavaly – csak az esetek kétharmadában sikerül tartani az elvárt 15 perces normaidőt. Az év első felében mintegy félmillió sürgősségi hívást kaptak, ezek negyedében fél órán belül értek ki a betegekhez, 7 százaléknak viszont még ennél is többet kellett várnia – írja a Népszabadság.

Az arány romlott tavalyhoz képest – akkor még 72,5 százalék volt azoknak az eseteknek az aránya, amikor 15 percen belül megérkezett a segítség. Egyedül Csongrád megyében van javulás tavalyhoz képest, Bács-Kiskunban és Jász-Nagykun-Szolnokban viszont különösen rossz a helyzet. Utóbbi megyében az esetek alig több mint felében érkezett időben a segítség.

A lap által kérdezett mentősök azt mondták: nincs elég ember és autó. Az újonnan vásárolt járművek épp arra elegendőek, hogy lecseréljék a 13 évesnél idősebb kocsikat. Orvosból és mentőtisztből is kevés van.

A romlás annak fényében különösen meglepő, hogy a kormány eddig mintegy 15 milliárd forint uniós pénzt költött a helyzet javítására. Ebből részben a mentésirányítást modernizálták, részben 22 új mentőállomás építését és további 60 mentőállomás felújítását finanszírozták. Az új mentőállomásokat tavaly augusztusban kellett volna átadni, de van, ahol még csak idén tették le az alapkövet.

A mentők reagáltak

Győrfi Pál reagált a mentőszolgálat nevében késő délután: szerinte a hivatkozott munkaanyagot illetéktelenü szerezte meg a Népszabadság és félrevezeti a lakosságot. A kommunikációs igazgató közleménye szerint a levont következtetések hibásak, mert “míg például korábban a kiérkezési időt a mentők attól a pillanattól kezdték számolni, amikor a segélyhívást a diszpécser feldolgozta és az adatokat is rögzítette, vagyis a beszélgetés befejeződött, az új számítógépes rendszerben az idő a hívás beérkezésének pillanatától számítódik, ami akár 2-5 perc eltérést is jelenthet.”

Győrfi szerint alaptalan riogatásra megy a cikk, és az adatok azért sem értelmezhetők leegyszerűsítve, mert “az OMSZ feladatszáma” jelentősen nőtt, tavaly már 1,1 millió esetben nyújtottak segítséget. Hozzátettékm, “A 15 percen belüli kiérkezések arányának az újság által számon kért, az uniós fejlesztések következtében történő javulása az OMSZ informatikai és infrastrukturális fejlesztéseinek megvalósulását követően, azok együttes eredményeként prognosztizálható, mintegy egy év távlatában.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik