Kiborultak a 19 évesen meghalt Tóth Kálmán szülei Tápióbicskén, miután kiderült, hogy a fiúkat halálra gázoló autós szabadlábon van – írja a Blikk keddi száma. A lap szerint a férfi a gázolás után lemosta a kocsit, majd napokig azzal “furikázott”.
“Nem elég, hogy elgázolta a fiamat ez a lelketlen, még szabadon jár-kel a faluban. Állítólag gyertyát gyújtott a tett színhelyén, de annyi nem volt benne, hogy elénk álljon” – mondta a lapnak az édesanya, Böbe asszony. Hozzátette, elviselhetetlen, hogy a fia koporsóban fekszik, a gyanúsított pedig dolgozni jár és a barátnőjénél él.
A lap elérte a gázolót, aki először azt mondta, hajlandó bocsánatot kérni az újságban, de ezt később ügyvédje kérésére visszavonta. “Nem mondhatok részleteket, de jogi képviselőm szerint vannak olyan nyomok és információk, amelyek fényében mégsem vagyok annyira bűnös, amilyennek beállítanak” – mondta M. Mátyás.
A férfi a gázolás hajnalán a közeli tehenészetbe ment dolgozni, és miután elütötte Tóth Kálmánt, továbbhajtott a munkahelyére. Továbbra is járt az autójával és senkinek sem szólt arról, mi történt. A rendőrök figyelték egy ideje, amikor végül elfogták. A Suzukiját azóta lefoglalták és a kocsimosás ellenére nyomokat is találtak rajta. A férfi jogsiját a lap szerint még nem vették el.
(A borítókép illusztráció.)