Belföld

Rogán már bukásról, erős télről beszél

Ő nem szeretné, hogy unokái az "Európai Egyesült Kalifátusokban” éljenek.

Rogán Antal szerint mára egyértelművé vált, hogy megbukott az Európai Unió bevándorláspolitikája. Mindenkinek fel kell tennie a kérdést, szeretné-e, hogy unokái az “Európai Egyesült Kalifátusokban” éljenek. Ő nem. Mint a a Magyar Időknek (a korábbi Napi Gazdaságnak) mondta, ha az EU határországai minden gazdasági bevándorlót korlátlanul átengednek, akkor maga Schengen, az unión belüli szabad mozgás kerül veszélybe. Ezért kell majd felhatalmaznia a parlamentnek a kormányt arra, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni határait.

Magyarország csak azoknak a kérelmeit fogadja el, akik erre valóban jogosultak. Aki olyan biztonságos országból érkezik, mint Szerbia, az nem számíthat rá, hogy átengedik. “Ha pedig kialakul egy olyan szituáció, hogy ezeket a pontokat vagy a műszaki határzárat meg kell védeni, akkor minden eszközt be kell vetni. Erre hatalmazza fel a parlament a kormányt” – idézte az MTI az interjút. Rogán szerint az alaptörvényben világosan benne van, hogy Magyarországnak kötelessége megvédeni a határait, pontosítani csak a honvédelmi és a rendészeti tárgyú törvényeknél kell.

Arról, hogy hány katona mozgósítása jöhet szóba, kedden tájékoztatják az illetékes miniszterek a parlament bizottságait. Törvények mondják ki majd a bevándorlási vészhelyzet lehetőségét. A rendőrség ma is nagy erőkkel van jelen, ha a kormány elrendeli, a honvédség is mozgósítható lesz – mondta. A fideszes politikus hozzátette, mindig az arányosság eszközével kell élni, így, ha erőszakkal találkoznak, azt el kell utasítani, az erőszakkal szemben pedig minden eszközzel fel kell lépni.

Arra a felvetésre, hogy Brüsszel elvből nem támogatja a kerítésépítést azt mondta, régóta áll kerítés Spanyolország és Marokkó határán, amelynek egyértelmű célja, hogy védje az unió határát, Bulgáriában pedig maga az EU finanszírozott  egy hasonló védővonalat. Rogán szerint nagyon erős tél várható, milliók vannak úton az EU felé. Magyarország nem lesz képes önállóan kezelni ekkora szociális problémát, és az uniónak is ki kell mondania, nem tud ennyi bevándorlót ellátni.

“Véget kell vetni a felelőtlen nyilatkozatoknak, és nem biztatni, hanem lebeszélni kell az illegális bevándorlásról az embereket, ami könnyen tragédiákhoz vezet.”

Szerinte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jól végezte a dolgát, minden politikai állítással ellentétben javult az adóbeszedés hatékonysága, ráadásul úgy, hogy csökkentek az adók. Lényegesen egyszerűbb adóigazgatást szeretnének, és kérdés, ehhez jó lesz-e a jelenlegi struktúra. „Az elmúlt időszak arra tanított meg minket, hogy az adóhivatalt erős kézzel kell irányítani, és politikai értelemben is meg kell tudni védeni.” Ő nem tartaná rossz ötletnek, ha lenne olyan politikus, aki kifejezetten a NAV-ért felelne”. Rogán sem zárta ki, hogy önálló államtitkárság alá kerül a NAV.

Viszonyáról Lázár Jánossal azt mondta, a minisztert rendkívül tehetséges, jó vezetőnek tartja, akivel kiválóan együtt lehet működni, ha az ember erre törekszik. “Én pedig erre törekszem. 2010 óta, amikor Lázár János frakcióvezető lett, folyamatosan közösen dolgozunk, és ez egy sikeres időszak volt” – mondta. Rogán Antal arra a kérdésre, előállhat-e olyan helyzet, hogy új frakcióvezetője lesz a Fidesznek, közölte: mindig előállhat új helyzet, de nem akkor, amikor azt a sajtó szeretné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik