Belföld

A kormány rákapcsol: szeptember elején már elfogadhatják a Btk. módosítását

borton(210x140).jpg (Array)
borton(210x140).jpg (Array)

Börtönnel büntetnék az illegális határátlépést, a határzár megrongálását és keményen szankcionálnák az embercsempészetet.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: legyen letöltendő börtönbüntetéssel szankcionálható bűncselekmény a határ törvénytelen átlépése, a határzár megrongálása, és szabjanak ki különösen példás büntetést, gyors bírósági eljárásban az embercsempészekkel szemben.

A kormánypárti képviselőcsoport vezetője a szigorítást azzal indokolta, hogy Magyarországon átlépte a 130 ezret a törvénytelenül belépők száma, és az Európai Uniótól sem érkezik érdemi segítség, Magyarországnak magának kell megvédenie határait. A hatóságok visszajelzéseire hivatkozva azt is elmondta, hogy a határsértők egyre követelőzőbbek és agresszívabbak velük szemben. A Btk. módosítását az igazságügyi és a belügyi tárca dolgozza ki és terjeszti a Ház elé – mondta, jelezve, hogy a parlament összehívásához a két kormánypárti frakció megteszi a szükséges lépéseket.

Rogán Antal azt is elmondta: a rendkívüli ülésen javasolják elfogadni azt is, hogy töröljék el az adóazonosító jel szükségességét a gyermekek utáni adókedvezmények igénybe vételéhez. Január 1. után csak ennek birtokában lehetett volna kérni a családi adókedvezményt, azonban még mintegy 200 ezren nem rendelkeznek vele. 

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete egy konzultáción felesleges bürokratikus tehernek minősítette az adóazonosító jel szükségességét, így a kormánypárti frakciók a kötelezettség eltörlésére tesznek javaslatot – tette hozzá. A fideszes politikus azt is kiemelte: ezt csak akkor tudja elfogadni a parlament, ha a kormánypártok megkapják az ellenzék támogatását. 

Viszonylag kevés sürgősségi eljárásra nyílik lehetőség, így ha az ellenzék nem támogatja a Btk. szigorítását, akkor a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja kérni fogja a sürgősségi tárgyalást, a szigorításról mindenképpen szavazni fognak. Ellenzéki támogatás hiányában a gyermekesek utáni kedvezményt érintő indítványnak csak a tárgyalását tudják megkezdeni, szavazás pedig a parlament későbbi rendes ülésén lehet – fejtette ki. A frakcióvezetőt kérdezték az amerikai fegyverek Magyarországra telepítéséről szóló sajtóhírekről is. Azt felelte: nem tud róla, hogy a kormány ilyen hivatalos felkérésről döntött volna, és a parlamenti bizottságokat sem tájékoztatták erről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik