Belföld

Offshore cégtől vett luxusvillát Matolcsy

matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)
matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)

A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány a Svábhegyen vett egy villát, ami több mint egymilliárd forintot ér.

Az ingatlant még februárban vette a jegybank alapítványa, a földhivataltól kikért tulajdoni lap szerint az épületnek helyt adó ingatlan 2165 négyzetméter, az előző tulajdonosa pedig a Wakefield Kft. volt, írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A cégről az Opten adatbázisából annyi derült ki, hogy a tulajdonosa egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett cég, a Hogarth Management Ltd. Vagyis – vonja le a tanulságot a lap – a Matolcsy György vezette jegybank egyik alapítványa egy offshore hátterű cégtől vette az épületet. Az épületről a helyszínen annyi derült ki, hogy térfigyelő kamerák veszik körbe és fegyveres őr is vigyázza a területet, vagyis ezt hirdeti egy felirat.

Az újság megkereste az üggyel kapcsolatban az MNB-t, ahonnan az alapítványhoz irányították őket, mondván, az tőlük függetlenül működik. A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványtól sikerült megtudni, hogy a Mátyás király úti kastélyt nettó 1,038 milliárd (vagyis bruttó 1,3 milliárd) forintért vették, itt tervezik majd létrehozni az alapítvány képzési és tudományos kutatási központját. Hozzátették, az ingatlant a szakértő által becsült forgalmi érték alatt sikerült megvenni.

Vásárlási láz

De az is kiderült, hogy nemcsak a Svábhegyen, hanem a budai várnegyedben, az Úri utca 72. szám alatt is vettek egy nagy értékű ingatlant. A műemlék épületet nettó 795 millió (nagyjából bruttó egymilliárd) forintért vették, itt alakítják majd ki az alapítvány székházát. Az épület az 1930-as években a jegybank tulajdona volt, a pincerendszerében őrizték az aranytartalékot.

Hogy mi az alapítvány legfontosabb célja? „A világ globális működésének elemzése és az ezzel kapcsolatos ismeretek megosztása.” Ehhez kapcsolódóan a jövőben megalakul az Oroszország és Közép-Ázsia, a Dél- és Délkelet-Ázsia, a Kína, a Latin-Amerika és az Afrika kutatóintézet, továbbá a Geostratégiai tematikus és területi elemzési intézet.

Korábban az MNB a hazai közgazdasági képzés előmozdítása érdekében öt Pallas Athéné alapítványt hozott létre, ezekbe első körben nagyjából 160 milliárd forintot helyezett. Korábbi ingatlan-vásárlásaik közé tartozott többek között a Nyugati téri Eiffel-palota is, azt 18 milliárdért vitték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik