Migránsok átvágták éjszaka Ásotthalom térségében a magyar-szerb határon épülő kerítést, számolt be róla az M1 aktuális csatorna déli híradója.
Az információk szerint tizennyolcan próbálták meg így átlépni a határt, a rendőrség mindannyiukat elfogta.
A déli biztonsági határzár az új határidőnek és kijelölésnek megfelelően gőzerővel épül. Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő mondta a témában megjelent sajtóinformációkra reagálva pénteken.
Szerinte az építési folyamatnak vannak technikai, technológiai értelemben vett különböző fázisai. A pengés drótkerítés építhető a leggyorsabban, és ennek megvalósulását lehet most látni. A biztonsági határzár többi eleme időben és technológiai értelemben ezzel párhuzamosan, az eredeti szándéknak megfelelően épül.
A kormányszóvivő szerint az ország és az Európai Unió elemi érdeke, hogy az illegális migráció jelenlegi mértékénél a határ fizikai lezárása a lehető leghamarabb megtörténjen. Azt is mondta, hogy pénteken átlépte a 110 ezret az illegálisan Magyarországra érkezők száma. A kerítésnek augusztus végére kell elkészülnie.
Bűncselekmény lenne a rongálás
A Fidesz-frakció máris reagált a kerítésátvágásra: szerintük „példásan meg kell büntetni” azokat, akik megrongálják az „ideiglenes műszaki határzárat”, mert az a magyar állam tulajdona. „Nem elég, hogy az illegális bevándorlók törvénytelenül lépik át az ország határát, de ráadásul még a magyar állam tulajdonában is kárt tesznek” – áll a Rogán Antal által jegyzett közleményben. A képviselőcsoport szeptemberben sürgősségi eljárás keretein belül akar törvényjavaslatot benyújtani arról, hogy bűncselekménynek minősüljön a „határzár” megrongálása.
Korábban írtuk: a minisztérium által „GYODA”-ként emlegetett másfél méteres drótakadály egy egyszerű csípőfogóval is átvágható.