Belföld

A BKV aláírhatja a 3-as metró járműfelújítási szerződését

metro(960x640).jpg (Array)
metro(960x640).jpg (Array)

Az egyetlen érvényes ajánlatot adó orosz cég 69 milliárd forint végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását.

A BKV aláírhatja a 3-as metróvonal szerelvényeinek felújításáról szóló szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes orosz Metrowagonmashsal. A közlekedési társaság szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezte a szerződés megkötését, ezt a BKV a lehető leghamarabb megteszi.

A Közbeszerzési Döntőbizottság honlapján is elérhető határozat szerint a BKV több dokumentummal is bizonyította, hogy a 3-as metró szerelvényei rossz állapotban vannak, a testület pedig megállapította a kiemelkedően fontos közérdek védelme szükségességét. A döntőbizottság álláspontja szerint a szerződés megkötésének engedélyezése meghaladja a szerződéskötéssel járó hátrányokat.

A BKV július 8-án hozott döntést arról, hogy a Metrowagonmash nyerte a járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tendert, de annak eredményét az érvénytelen ajánlatot adó észt Skinest Rail megtámadta.

Az egyetlen érvényes ajánlatot adó orosz cég 219,1 millió euróért (69 milliárd forint) végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik