Belföld
szandál zoknival (Array)

Nem lesz több szandálos és reklámszatyros BKK-ellenőr

Lesznek viszont kamerával felszerelt közteresek, akik kísérik őket.

Nagy szigorúságra készülhetnek a BKK-ellenőrök: nem ácsoroghatnak a megállókban zsebretett kézzel, nem ehetnek szolgálatban és tilos lesz a rövidnadrág, a szandál meg a reklámszatyor – számolt be a Kossuth rádió. Ezentúl a közterület-felügyelet írja elő, hogy mikor, melyik vonalon ellenőrizzék az utasokat, az ellenőröket pedig két közterület-felügyelő is kíséri.


Ami divat, az divat, ami szép, az szép, de.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke aggályosnak tartja, hogy az ellenőrök nem járhatnak ezentúl párban, csak a közterület-felügyelők lehetnek velük. Nemes Gábor szerint ez oda vezet, hogy ha konfliktus adódik az utas és az ellenőr között, akkor könnyen megtörténhet, hogy a közterület-felügyelők másképp emlékeznek, az ellenőr pedig magára marad az álláspontjával.

A közteres az ellenőr és az utas konfliktusába egyébként csak akkor avatkozhat majd be, ha az utóbbi nem igazolja magát. Ilyenkor megengedett a kényszerintézkedés – beleértve a gázspray használatát. A közterület-felügyelők ruháján apró kamera is lesz, amely rögzítheti a vitás helyzeteket.

A dohányzás, rágózás, esernyő és a kigombolt ing is tiltva lesz az ellenőröknek az új szabályozás szerint. A fővárosi önkormányzat azt remélik a szigorításoktól, hogy a Budapesten dolgozó mintegy ötszáz ellenőr munkája hatékonyabb lesz és a megbecsültségük is nőni fog.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.