A Magyar Hírlap cikke felidézi: a tavaly meghirdetett, ötszázmillió forint keretösszegű letelepedési támogatások révén négyszáztizenhárommilliót fizettek ki, így harmincnyolc háziorvosi körzetet sikerült újraindítani. Az idén a kormányzat szintén félmilliárd forintot szán erre a célra, a felhívásra pedig olyan orvosok jelentkezhetnek, akik képesítésük alapján önállóan végezhetnek háziorvosi tevékenységet, továbbá a pályamunkákhoz csatolni kell az illetékes önkormányzat támogató szándéknyilatkozatát is.
Az elnyerhető, legfeljebb tízmillió forintos juttatás szabadon felhasználható, vagyis lakásra, házra, autóra is fordítható, de a nyertes akár a diákhitelét is kifizetheti belőle.
A másik pályázattal azokat a háziorvosokat segítenék, akik praxisjogot vennének. Erre összesen kétszázötvenmilliós keretet biztosít a pénztár, az elnyerhető legtöbb támogatás pedig ennél négymillió forint pályázónként.