Belföld

Buszjáratok is leállhatnak a sofőrhiány miatt

buszmegálló (Array)
buszmegálló (Array)

A felelősség hatalmas, a fizetés kevés – panaszkodnak a buszvezetők. Egyre többen próbálnak szerencsét külföldön, de már hozzánk is jön külföldi munkaerő.

Vészhelyet van a Volán-társaságoknál, nincs elég sofőr, a létszámhiány miatt a buszok is leállhatnak – kongatta meg a vészharangot a Közúti Közlekedési szakszervezet. Országosan több száz buszvezető hiányzik a rendszerből, nagy szükség lenne a dolgozók anyagi megbecsülésére, béremelésre és az utánpótlás biztosítására – ezt már a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke mondta. Korábban főleg Nyugat-Magyarországról vándoroltak külföldre a buszvezetők, most viszont már az ország keleti feléből is.

A Teol.hu megkérdezte a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ jelenlegi és volt sofőrjeit – szerintük sem rózsás a helyzet. „Havi 120-130 ezer forintért dolgoztam, miközben sokak testi épségéért és a 40 milliós buszért feleltem” – mondta egy frissen felmondott sofőr, aki szerint ezt ép idegekkel nem lehet bírni. Átment egy magánfuvarozóhoz, ott havi negyvenezerrel többet kap. Egy másik buszvezető azt mondta: pár hónapja kaptak béremelést, de még mindig nem éri el a fizetés azt a szintet, amiért érdemes ekkora felelősséget vállalni.

A külföldön munkát vállalók négyszer-ötször nagyobb bért kapnak, nem beszélve a jobb munkakörülményekről, például arról, hogy ott új, modern buszokat vezethetnek.

A Volán-társaságokat nemrég vonták össze regionális társaságokba. Egy szekszárdi dolgozó szerint ez nem tett jót, kevésbé rugalmasan tudják kezelni a napi gondokat. Azok a hírek, melyek szerint a busztársaságokat beolvaszthatják a MÁV-ba, feszültséget okoznak, emiatt is felgyorsult az elvándorlás. Már van az országban olyan Volán, ahol külföldi munkaerővel próbálják áthidalni a sofőrhiányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik