Nagyvilág

Videón a mexikói drogbáró szédületes szökése

Joaquin Guzman (Array)
Joaquin Guzman (Array)

Az ország legszigorúbban őrzött börtönéből lépett meg Mexikó első számú drogbárója, Joaquin Guzman. Most másodszor. A nyomozók nyilvánosságra hozták a szökés felvételeit.

Írtunk már a Köpcös szökéséről, Guzmant „elnyelte”a zuhanyzó, legalábbis a börtönben legutóbb a fürdőhelyiség környékén látták szombaton este kilenc óra tájban, azóta nyoma veszett. Az őrség Guzmant a cellájában, a börtön területén és környékén is kereste, a fegyintézethez legközelebbi repülőtéren, a tolucain pedig leállították a gépek felszállását.

Az Egyesült Államok hatóságai már több mint egy éve tudtak arról, hogy szökésre készül a börtönből Joaquín Guzmán, Mexikó első számú drogbárója, és erre figyelmeztették is mexikói kollégáikat, jelentette a birtokába került belső dokumentumokra hivatkozva az AP amerikai hírügynökség hétfőn.

A mexikói hatóságok most „üzenet a sajtónak” címmel hozták nyilvánosságra a videót, ami a Köpcös cellájának biztonsági kamerájának a felvétele. Jól látszik, ahogy elnyeli a zuhany, majd az is, ahogy keresni kezdik. A börtönőrökre is külön vizsgálat vár, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik