„Eddig is segítettem a miniszterelnök munkáját, a jövőben is ezt fogom tenni. Amennyiben a kormányfő úgy látja, hogy más poszton kellene ezt tennem, akkor azt majd megbeszéljük. Ilyen egyeztetés azonban még nem volt közöttünk. A frakció őszi menetrendjét most készítjük elő: kihelyezett képviselőcsoport-üléssel kezdünk szeptember 16–18-án – mondta Rogán Antal a Magyar Hírlapnak.
A kormánypárt frakcióvezetője örülne, ha visszakapna néhány olyan embert a kormányból, akiket a képviselőcsoport a szakmai munkában használhatna. Úgy véli, a kormány nyert velük, a frakció viszont veszített. Mindemellett szerinte a magyar közjogi berendezkedés egyértelmű: a kormány tagjairól egyedül a miniszterelnök dönt.
Fotó: Facebook
Rogán kifejtette, hogy rendszer lesz a korai költségvetésből, a 2017-es és a 2018-as büdzsé tervezetét, hasonlóan a mostanihoz, ugyancsak az év közepén szeretné elfogadtatni a parlamenttel a Fidesz – erről beszélt a lapunknak adott interjúban Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője.
A görög válsághelyzettel kapcsolatban elmondta, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, jobb, hogy Magyarország nem tagja az eurózónának.
A bevándorlással kapcsolatban hangsúlyozta, nem tud jobb megoldást a szerb–magyar határon felállítandó ideiglenes határzárnál. Arra is kitért, bebizonyosodott, hogy az európai baloldal szerint ideológiai kérdésről van szó, úgy gondolják, a bevándorlók nem kötődnek európai nemzetekhez, így a folyamatnak az lehet az eredménye, hogy erősödik majd a nemzetek fölött álló Európa gondolata, amit viszont a Fidesz és a kormány határozottan elutasít.
A politikus védelmébe vette Vida Ildikót, akit szerinte rengeteg alaptalan és nemtelen támadás érte. “Soha egyetlen bizonyíték sem került elő, amely alátámasztotta volna azokat a vádakat, amelyeket az Egyesült Államok akkori követségi vezetése és az ellenzék megfogalmazott vele szemben.” – mondta.