Belföld

Orbán megint orákulumként bukkanhat fel Erdélyben

orbán tusványoson (Array)
orbán tusványoson (Array)

Az „európai civilizáció jövője” lesz terítéken Tusványoson, ismét akkora visszhangra lehet számítani, mint az illiberális demokráciáról szóló tavalyi beszéd után.

Orbán nagyot készül durrantani szombaton Erdélyben – tudta meg az Index Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó köreiből. „Olyan beszédet fog tartani, ami hónapokra meghatározhatja a politikai közbeszédet itthon, és a Magyarországról szóló külföldi diskurzust is befolyásolhatja” – írja a portál.

Erre meg is van minden esély: többször írtuk mi is, hogy Orbán tusnádfürdői – a Bálványosi Szabadegyetem keretében megtartott – előadásai roppant izgalmasak abból a szempontból, hogy sokat elárul a miniszterelnök aktuális világlátásáról és jól idézhető mondatokkal szolgál. Tavaly például az illiberális demokrácia fogalmát vezette be a közbeszédbe, amikor arról beszélt, hogy „az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű”, ez a beszéd pedig még ezen a héten is előkerült az amerikai kongresszusban.

Az Index azt írja: Orbán folyamatosan kapcsolatban van különböző gondolatműhelyekkel és magánszemélyekkel, akiktől „szokott anyagokat kapni”, de „sem Habony, sem Finkelstein nem mondja meg, hogy merre menjen”. A miniszterelnök „olyat fog mondani, amit abban a formában még szűk körű beszélgetéseken sem fogalmazott meg” – mondta sejtelmesen Habony munkatársa. Azt valószínűsítik, hogy a miniszterelnök „az európai civilizáció jövőjéről fog beszélni”, ami összefügg korunk – Orbán szerinti – „legfontosabb sorskérdésével, a migrációval”.

Azt is felidézik, hogy Orbán tusványosi kinyilatkoztatásai nem kizárólag racionális jellegűek, mindig „van egyfajta spirituális karakterük”, a miniszterelnök egyfajta nemzeti orákulum szerepében tűnik fel. Saját tekintélyének növelésére ügyesen használja a provokációt, beszédeivel akkora hazai és nemzetközi visszhangot vált ki, amely már mennyisége miatt azt sugallja a magyar közvélemény számára, hogy valamilyen világviszonylatban jelentős kijelentést tett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik