Belföld

Gyurcsányék kérték, Orbán apja teljesítette

Orbán Győző (Array)
Orbán Győző (Array)

De az is lehet, hogy már előbb lemondtak a hulladék-feldolgozóról. .

Egy hivatalos dokumentum szerint Orbán Győző cége visszamondta a Gánt-Gránásra tervezett lerakó engedélyeztetési eljárását. A helyiek már tényként kezelik, hogy nem épül meg a projekt – írja a magyarnarancs.hu. A miniszterelnök családjának érdekeltségébe tartozó vállalkozás, a Nehéz Kő Kft. hétfőn jelezte az illetékes megyei Kormányhivatalnak, hogy elállna a további engedélyeztetési eljárástól, azaz egyelőre nem építene hulladékfeldolgozót Gránáson. 

A váratlan fordulat meglepte a beruházás ellen végig tiltakozó helyieket, akik közül a portálnak többen elmondták: nem volt jele annak, hogy végül meggondolja magát Orbán Győző, hiszen a Nehéz Kő Kft. módosító kérelmének májusi beadása után a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya hiánypótlást kért a cégtől, amely június 10-én meg is küldte a szükséges iratokat. Tehát ekkor még biztosan építeni akart Orbán Győző.

A helyiek attól féltek, hogy a Vértes lábánál fekvő Gánt gránási településrészén élőknek ellehetetlenül az élete, ha a közvetlen közelükbe telepítenek egy hangos, porszennyezéssel járó hulladékfeldolgozót. A Székesfehérvártól 25 kilométerre található környezetvédelmi terület szomszédságába „megálmodott” lerakó és feldolgozó abban a gödörben működött volna, ahol Orbán Győzőék korábban egy kavicsbányát üzemeltettek a 2000-es évek elejéig. 

A magyarnarancs.hu elérte Gánt polgármesterét, aki úgy tudja, elálltak a beruházástól Orbán Győzőék. Spergelné Rádl Ibolya arra nem tudott válaszolni, mi lehet a visszalépés oka. A portál kereste céget, hogy megtudja, elállt-e a beruházástól, vagy más paraméterekkel kívánja megvalósítani azt. A Nehéz Kő Kft. a cikk megjelenéséig nem reagált.

Fotó: MTI/Beliczay László

DK: Orbán Győző álljon el az építéstől! 

Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője kedden közleményben követelte, hogy a miniszterelnök apja ne építsen hulladéklerakót a Vértes lábánál, egy természetvédelmi terület tőszomszédságában. “Orbán Győző évente 250 ezer tonna hulladékot hordana a területre, zajjal és porral beborítva a településeket” – emlékeztetett az ellenzéki politikus.

“A hulladéklerakó nemcsak a környezetnek okozna súlyos károkat, hanem a helyi ingatlanokat is elértéktelenítené, belekényszerítve az ott lakókat a zajjal és porral való együttélésre. A DK korábban részt vett azokon a lakossági fórumokon, amelyeken a helyiek kifejezték tiltakozásukat az ellen, hogy a miniszterelnök apja hulladéklerakót csináljon az otthonukból.

A Demokratikus Koalíció szerint még Orbán Viktor édesapja sem tehet tönkre teljes településeket a helyiek beleegyezése nélkül, pusztán azért, mert üzleti érdekei úgy kívánják. A DK továbbra is kiáll Gánt és Gránás települések lakói mellett, ezért most újra felszólítja Orbán Győzőt: hagyjon fel a Gánt-Gránásra tervezett hulladéklerakó ötletével!” – írta Varju László. 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik