Belföld

Gyurcsány: Orbán békésen akart megszabadulni Vidától

Gyurcsany-Ferenc(7b0906fe-3cef-4309-9fbc-378a0e1ee64f)(960x640).jpg (Array)
Gyurcsany-Ferenc(7b0906fe-3cef-4309-9fbc-378a0e1ee64f)(960x640).jpg (Array)

A kormányfő azt szeretné, hogy a NAV volt elnöke "ne borítsa a bilit", helyére is olyan embert keres, aki tartja a száját - mondta a DK elnöke.

A volt kormányfő nem tudja, miért titkolta a kormány Vida Ildikó lemondását, el nem tud képzelni azt a gyakorlatot, amikor egy miniszterelnöki hivatal nem oszt meg egy ilyen információt az emberekkel. Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, valószínűleg attól féltek, nem tudják kommunikálni az ügyet, az a sajtóban úgy jelenik meg, mint a közigazgatás simicskátalanítása, de lehet, hogy nem találtak megfelelő utódot, mert már nem bíznak senkiben.

A politikus szerint a kitiltottak listája egy kormányváltás után ki fog derülni, de a nagy ítélet az lesz, ha ezt a kabinetet a választók elküldik egy választáson. Hozzátette: rendkívül kockázatos történet, hogy Orbán Viktor eddig engedte, hogy egyik üzlettársa jelöljön ki állami vezetőket és minisztereket a posztjaikra. Törvénytelen feladatokat kaptak, azt, hogy védjék a saját holdudvart, és támadják az ellenzéket.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett: az amerikaiak is azt állították, hogy a NAV gyakorlatilag szemet huny a törvénytelenségek felett valamiért. Orbán Viktor most azon van, hogy békésen megszabaduljon Vida Ildikótól, azt akarja, hogy ne borítsa ki a bilit, és közben egy olyan új vezetőt keres, aki hajlandó tovább folytatni ezt a gyakorlatot, és tartja a száját.

A bevándorlásról a volt kormányfő azt mondta: ahogy a baloldal közelíti meg ezt a kérdést, úgy nem lehet politikai tőkét kovácsolni, de a politikai elveket nem lehet 30 ezüstért eladni. Rövidtávon sok hasznot hozott a kormánynak a bevándorló kérdés, de az elesett embereken mindenképpen segíteni kell, ez a legfontosabb – tette hozzá.

Hétfőn Vida lemondásának bejelentése után Varga Mihály azt mondta az Origónak, hogy az elmúlt hetekben többször is beszélt a NAV elnökével, aki jelezte lemondási szándékát, de konkrét időpontról nem beszélt. A jogszabályok alapján a miniszterelnök döntött, akivel a miniszter szintén többször beszélt a NAV strukturális átalakításáról, de Vida távozásának konkrét időpontjáról nem. A sajtó már hétfőn találgatta, miért titkolta a kormány Vida “elengedéséről”. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik