Belföld

A Jobbik rárepülne az amerikai kapcsolatokra

Staudt Gábor (Array)
Staudt Gábor (Array)

A párt korábbi főpolgármester-jelöltje, a törvényalkotási és az igazságügyi bizottság tagja, Staudt Gábor hamarosan Washingtonba utazik, egy többpárti delegáció tagjaként. Kongresszusi képviselőkkel fognak tárgyalni.

A találkozóról a BuzzFeed ír, külön kitérnek a Jobbik szélsőséges megnyilvánulásaira, például arra, amikor Gyöngyösi Márton zsidólistákról beszélt a parlamentben, vagy arra, hogy a küldöttség tagja, Staudt a Magyar Gárda tagja volt korábban.

Staudt egyébként a fideszes Kucsák Lászlóval és az MSZP-s Demeter Mártával utazik, igyekeznek majd találkozni a Szenátus külügyi bizottságával. A lapnak egy kongresszusi forrás azt mondta:

„igazán meglep, hogy a korrupciós vádak miatt kitiltottunk néhány magyar tisztviselőt, de az antiszemita Jobbik magas rangú tagja azonban szívesen látott vendég lehet Washingtonban.”

A BuzzFeed szerint a magyar küldöttség találkozóit egy eddig ismeretlen, néhány hónapja alakult egyesület, a Hungarian American Institute szervezi – de róluk semmit sem tudni, egy dolgot leszámítva. A magyar kormánynak hivatalosan nincs szerződése velük, de egy magyar-amerikai üzletember, Szamosfalvi József alapította.

A magyar kormánynak három lobbicsoporttal van kapcsolata hivatalosan jelenleg, ezek az SLI Group,a Liberty International Group és a Levick Strategic Communications, Szamosfalvi csoportja nincs köztük.

Staudt oszlatna Amerikában

Ő a lapnak azt mondta, a társaság nem kötődik sem magyar, sem amerikai pártokhoz, céljuk, hogy erősítsék a magyar-amerikai üzleti kapcsolatokat. Staudt egyébként idén áprilisban már volt Amerikában, járt Bostonban, New Yorkban és Washingtonban is.

 Staudt Gábor / MTI

Az akkori találkozóról a Hír24 is írt. New York-i előadásán Staudt arról beszélt, nem teszik le a voksukat a két nagyhatalom között (l. Oroszország és Amerika), azt pedig visszautasította, hogy az oroszok pénzelnék a pártot. Egyébként ez volt a Jobbik első amerikai bemutatkozása, mióta potenciális kormányváltó erőként tekintenek rá itthon.

A Hír24 elérte Staudt Gábort, ő megerősítette, valóban Washingtonba utazik a jövő héten.

„Ez egy remek alkalom szerintem, hogy a félrevezető információkat, amelyek a Jobbikkal kapcsolatosan jelentek meg a nemzetközi sajtóban, párbeszéddel oszlathassuk el.”

„A párbeszéd minden országgal fontos. Aki elfogadja, hogy partnerként és ne alávetettként tekintsen ránk, annak kezet kell és fogunk is nyújtani.”

Azt azonban még nem tudta megmondani, kikkel fognak találkozni pontosan, de ő készen áll a korrekt párbeszédre.

Májusban már volt téma Magyarország az amerikai kongresszusban, a meghallgatás felvezetőjében Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet elmondta: Magyarország nyitott a „barátok közötti vitára”, hogy a két ország közös értékeket képvisel, s hangsúlyozta, hogy a külvilág realitásai miatt fontos a stratégiai érdekek mentén való együttműködés.

Szemerkényi akkor példákat sorolt fel a katonai együttműködésre, és hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig támogatta az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat. Sziklaszilárdnak nevezte a magyar kormány demokrácia melletti elkötelezettségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik