Belföld

Elrendelték a Kuruc.info holokamuzó rovatának törlését

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 06. 25. 13:30

A bíróság szerint törölni kell a Holokamu névre hallgató holokauszttagadó rovatot. Az ügyészség ment neki a bulvárlapnak.

Elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Kuruc.info című bulvárlap egyik aloldalának, a Holokamu rovatnak a törlését – írja az ATV. A lépést korábban a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, mert „az aloldalon olyan cikkek, írások összegyűjtése történt meg, melyek a holokauszt megtörténtét tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színben tüntetik fel, illetőleg ezen állítást igazolni próbálják”. Ezt a bíróság megalapozottnak találta.

Az ATV megkereste Deutsch Tamás EP-képviselőt is, aki két évvel ezelőtt 72 órás ultimátumot adott az ügyészségnek a Kuruc felszámolására. Deutsch most elmondta, az amerikai szervek nem voltak partnerei a magyaroknak az ügyben, holott van büntetőjogi jogsegély egyezményünk van velük. Azóta változott a hazai törvényi háttér, mostmár elérhetetlenné tehetik a külföldön működtetett oldalakat is.

Egy másik ügyben már jogerőre emelkedett az „Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés – „unortodox” dokumentumok Auschwitzból” című cikkük leszedése. Mivel a tárhelyszolgáltató Amerikában nem szedte le a cikket, az a mai napig elérhető. Ezért jogsegélyakciót indított Magyarország, amire 30 napos határidőt szabtak, de ez lejárt. A Fővárosi Törvényszék egyelőre nem válaszolt, mi lesz a következő lépésük.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 28.
Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok ökölvívó Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobrának avatásán Budapesten, a Gesztenyés kertben 2017. március 28-án. A szobor Fekete Géza alkotása.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.