Belföld

Határzár: Nógrádi György szerint változik a világ

menekultek(960x640).jpg (Array)
menekultek(960x640).jpg (Array)

Más volt a helyzet a világban, amikor meghozták a dublini rendeletet, azóta drasztikusan nőtt az illegálisan az országba érkezők száma, mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Nógrádi György – akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy Magyarország felfüggesztette a dublini rendelet alkalmazását – azt mondta az m1-en: amikor ezeket a rendeleteket meghozták, teljesen más volt a helyzet a világban. Példaként említette, hogy négy-öt évvel ezelőtt csak “néhány ember” érkezett illegálisan Magyarországra, három éve kétezer, idén pedig az év első öt és fél hónapjában több mint hatvanezer.

Hozzátette: a rendelkezések szerint aki illegálisan érkezik az országba, annak kell bizonyítania, hogy indokoltan kér politikai menedékjogot, ami szavai szerint ma lehetetlen, mert olyan nagy a migránsok száma. Ezen rendelkezéseken az idő túllépett – mondta. Úgy fogalmazott: a magyar kormány azért hozta ezt az intézkedést, mert az ország megtelt.

Technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti “a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását” a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik