Belföld

Botrány az Éden Hotelben: 14 milliót fizet a TV2

éden hotel (Array)
éden hotel (Array)

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán jelentette be, hogy a csatornának fizetnie kell az erőszakos képsorok miatt, a felelősök pedig írásbeli figyelmeztetést kapnak.

Az NMHH közleménye szerint az április 24-i adás az emberi méltósághoz való jogot megsértve, öncélúan és sérelmesen mutatta be a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket. A médiatanács egyben a jogsértésekről szóló közlemény három napon belüli közzétételére is kötelezte a televíziót.

Utóbbi szankciót az Éden Hotel egykori időpontjában sugárzott műsorszámban legalább két alkalommal, a TV2 honlapjának nyitóoldalán pedig egy héten át folyamatosan kell megjeleníteni.

A grémium keddi határozatában kimondta: a kiskorúak védelmére vonatkozó előírások teljesülését a hatóság nem vizsgálhatta, mert azt a jogalkalmazási ellentmondások elkerülése érdekében kizárólag olyan műsortartalmaknál lehet megtenni, amelyeket a megfelelő szabályok betartásával jogszerűen közzé lehet tenni, a szóban forgó Éden Hotel műsorszám tartalmát viszont eleve tilos lett volna vetíteni.

Az NMHH május 6-án jelentette be, hogy a médiatanács vizsgálatot indított az ügyben. A TV2 egy héttel korábbi közleményében elismerte hibáját és elnézést kért a valóságshow egyik adásában képernyőre kerültek miatt. Kijelentette, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóságshow-t.

A korábban több civil szervezet, illetve párt által is kifogásolt, szexuális bántalmazásnak minősített jelenettel kapcsolatban azt írták, sem a sorozatot gyártó cég, sem a TV2 kollégái nem jártak el kellő érzékenységgel, amikor a kérdéses helyzetet látták és értékelték. Ezért a képernyőre kerülő adások technikai és tartalmi ellenőrzéséért felelős kreatív osztály vezetője és a tartalom átvételéért felelős szerkesztője írásbeli figyelmeztetést kapott.

A korábban a TV2-n futó Éden Hotel valóságshow egyik férfi szereplője szexre próbálta kényszeríteni az egyik női játékost és agresszíven leordította, miután a nő erre nem volt hajlandó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik