Belföld

Tarlós nem tudta megígérni, hogy nem lesz járatritkítás

bkv-busz-sofor(210x140).jpg (Array)
bkv-busz-sofor(210x140).jpg (Array)

Tarlós István főpolgármester szerint "alsó hangon" 20-25 milliárd forint hiányzik a budapesti tömegközlekedés büdzséjéből, az idei évi hiány pedig ebből 15 milliárd forintot tesz ki.

A főpolgármester erről a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésének szünetében beszélt újságíróknak, hangsúlyozva, hogy a budapesti tömegközlekedés költségvetésében “nincsenek dugipénzek”, a főváros pedig nem akarja becsapni a kormányt.

Kérdésre válaszolva Tarlós István nem tudta megígérni, hogy nem lesz járatritkítás, az ugyanis szerinte a kormánnyal kötendő megállapodástól függ.

A budapesti tömegközlekedés nagyon drága dolog, aminek a súlyát nem tudják felmérni “azok, akiknél mondjuk hat csuklós buszból áll a tömegközlekedés” – fogalmazott, hozzátéve, a kormányfő pontosan tudja, miről van szó, és biztos abban, hogy megtalálják majd a megoldást.

 “Orbán Viktor miniszterelnökkel eddig is mindig szót értettünk, ezután is szót fogunk érteni, még akkor is, ha ettől nem mindenki boldog” – mondta a főpolgármester, majd megjegyezte, utóbbi kijelentéssel nem az újságírókra gondol.

Tarlós István szólt arról is, hogy a kormány a budapesti tömegközlekedés támogatásával nem átvállal valamit, hanem az államtól átvett kötelező feladatot finanszíroz.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik