Belföld
Korhaz-folyoso(960x640).jpg (Array)

A sürgősségin felejtették az idős asszonyt Szegeden

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 06. 16. 13:34

Hajnali kettőkor vették észre, hogy a 72 éves asszonyt ottfelejtették a szegedi klinika sürgősségi betegellátó osztályán. Egy orvos vitte haza.

Az algyői asszonyt már délután hazaengedték, ő türelmesen várta a betegszállítókat, hogy hazavigyék. Hajnalig várt, mindhiába. A 72 éves Gonda Józsefné hangyákat irtott otthon a fürdőszobában, de a vegyszer szagától rosszul lett, fulladni kezdett a szagtól. Kórházba nem akart menni, a háziorvost hívta ki, aki adott neki gyógyszert, de azért beküldte a kórházba, biztos, ami biztos.

Mentők vitték be, megvizsgálták, de semmi komolyat nem találtak nála. A papírja szerint háromnegyed 5-kor megrendelték neki a betegszállítót hazafelé, neki és kísérőjének pedig azt mondták, várjanak, írja a Délmagyar.

Vártak, majd egy idő után már óránként érdeklődtek a pultnál, mikor mennek haza. „Este 8-kor érdeklődtem utoljára. Aztán már csak vártunk” – mesélte a lapnak. Hajnali egykor lépett oda hozzájuk a vezető nővér, csodálkozott, miért vannak még mindig itt. Ekkor derült ki, a betegszállítók már rég hazamentek, nélküle.

Felajánlottak neki egy kórházi ágyat, de ő inkább hazament volna. Hajnali kettőkor egy orvos ment oda hozzájuk, aki felajánlotta, hazaviszi őket kocsival. Az osztály vezetője nem kívánta kommentálni a történteket.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.