Belföld
Gyurcsany-Ferenc(960x640).jpg (Array)

180 milliós osztalékot fialt Gyurcsánynak az Altus

A magángazdaságban a DK pártelnöke tette a legtöbbet zsebre osztalék tekintetében. Az Index gyűjtötte össze az adatokat.

Az Index a 2014-es céges beszámolók alapján összeállította a parlamenten kívül legtöbbet kereső, cégeikből legnagyobb osztalékot felvevő politikusok listáját. Bár a parlamentben a Fidesz már elvesztette a kétharmadát, a cégtulajdonos képviselőknek több mint kétharmada még mindig fideszes. Arányaiban viszont az LMP-ben és a DK-ban ül a legtöbb vállalkozó – írják.

A listát Gyurcsány Ferenc vezeti, aki az Altus Befektetési Zrt. tulajdonosaként 180 millió forintos osztalékhoz jutott, őt Kovács József követi a rangsorban. A fideszes képviselő 21,5 millió forintos jövedelemre tett szert, a dobogóra éppen felkerült szintén fideszes Tuzson Bence pedig 6 milliót tett zsebre.

A portál listáján Tuzson után Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jön, akinek a vagyonbevallása szerint a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben kétszázalékos tulajdonrésze van. A beszámoló szerint a vállalat 138,5 millió forint osztalékot fizetett, ez alapján Lázár 2,77 milliót kaphatott

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

"Depiction of woman with the effects of chemotherapy for cancer, eyes closed, relaxing in the grass."
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.