Belföld

Simicskáék elzárták a nyaralók elől Balatonvilágost

vasútépítés (Array)
vasútépítés (Array)

A vasútépítőknek sikerült pont nyárra ütemezni a településre vezető út lezárását.

„Blokád alá vonták” a Balatont a vasútépítők – a Közgép konzorciuma egy sorompólezárással elérte, hogy Balatonvilágost csak komoly kerülővel lehessen elérni az M7-es autópálya felől.

Tavaly ősz óta dolgoznak a Lepsény és Szántód-Kőröshegy közti 32 kilométeres vasútvonal korszerűsítésén, az autóforgalmat blokkoló útátjáró- és támfalépítést épp a nyári idegenforgalmi szezon idejére ütemezték – írja a Népszabadság. A kivitelező Swietelsky-Közgép-Strabag hármas a figyelmeztetések ellenére sem változtatott a munkálatok menetrendjén.

Az M7-es autópálya 90-es kilométerénél lévő aligai lehajtón érkező autósok nem tudnak áthajtani a balatonvilágosi üdülőterületre, az aligai csomópont helyett a siófoki keleti kijáratnál kell lehajtani, a kitérő miatt a Somogy megyei autópálya-matricát is meg kellett venni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát, Tasó Lászlót már tavasszal tájékoztatták az ügyről, de a tárca halogatta a lépést, végül a tárca csütörtökön bejelentette: a kijelölt terelőúton közlekedő autósok Veszprém megyei matricával is megközelíthetik a települést.

A lezárást az idegenforgalomból élők is megérzik: lényegesen kevesebb a vendég, az emberek kedvét elveszik az üdülőterület útjait használó hatalmas teherautók is. A balatonvilágosi turisztikai cégeket képviselő egyesület azt kezdeményezte, hogy veszteségeiket az iparűzési és építményadó nyolcvan szézalékának elengedésével kompenzálják, vagy ha ez nem lehetséges, a vasútépítők fizessék ki a pénzt.

A balatonvilágosi útátjárót októberben kell megnyitni, már bőven a szezon után, de ezután sem nyugodhatnak meg a balatoniak: a vasútépítés jövőre Balatonszentgyörgyig folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik