Belföld
Lakashitel(960x640).jpg (Array)

Saját pályázatán nyert a fideszes polgármester

A jászberényi polgármester, volt fideszes országgyűlési képviselő Szabó Tamás nyerte meg az általa kiírt lakásbérleti pályázatot.

A Népszabadság idézi az egyik fideszes önkormányzati képviselő, Juhász Dávid ezt bíráló levelét, amelyet a polgármesternek írt, még a döntés meghozatala előtt, és eljuttatott a frakció tagjainak is.

„Ezt a levelet azért írom, mert szerintem nem szerencsés egy általad polgármesteri hatáskörben kiírt lakásbérleti pályázaton elindulni, majd jobb anyagi helyzetedből szinte automatikusan következően véletlenül picit jobb ajánlattal nyerned” – áll a levélben.

A levél szerint a humánerőforrás bizottság zárt ülésen döntött a lakásra beadott két pályázatról, és azzal választotta ki nyertesnek a polgármesterét, hogy a másik pályázónál – egy háromgyermekes család szerette volna még megkapni a bérleti lehetőséget – egy hónappal több bérleti díj előzetes megfizetését vállalta.

A levél írója felvetette, hogy a polgármester esetleg az önkormányzat által biztosított kedvező feltételekkel meg is akarja vásárolni az ingatlant.

A lap megkeresésére, amelyben azt tudakolták, hogy miért volt szüksége a polgármesternek az ingatlanra, és nem tartja-e etikátlannak, hogy polgármesterként ő nyerte el a bérleti jogot, illetve tervezi-e, hogy él elővásárlási jogával, a polgármester mindössze annyit közölt: a lakás a vagyonleltár szerint nincs értékesítésre kijelölt státuszban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.