Belföld

Ökotárs: az Alkotmánybíróság dönt a KEHI ügyében

A civilszervezet álláspontja szerint a Kehinek nem volt jogalapja és hatásköre az általuk vezetett konzorcium tagjainak ellenőrzésére. Az Alkotmánybíróság jön.

Az Ökotárs Alapítvány közleménye szerint az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Norvég Civil Támogatási Alapot odaítélő konzorcium egyik tagja, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország adószáma kapcsán ma azt a döntést hozta, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul az adószám KEHI általi felfüggesztés elrendelésének, illetve a KEHI-re vonatkozó kormányrendelet alaptörvénybe ütközésének vizsgálatát kérve.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a KEHI utasítására a NAV a Norvég Civil Alapot működtető konzorcium valamennyi tagja esetében az adószám felfüggesztését kezdeményezte. Az Ökotárs állásfoglalása szerint „a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak nem volt hatásköre és jogalapja az Ökotárs vezette konzorcium tagjainak ellenőrzésére, arra ugyanis csak és kizárólag a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda által kijelölt szervnek van lehetősége.”

Úgy látják: a KEHI egy jogszerűtlen eljárásban, jogszerűtlenül igényelt iratok alapján alkalmazott szankciót a konzorcium tagjaival szemben, ennek megfelelően nem volt jogalapja az adószám felfüggesztésének sem.

“Meggyőződésünk, hogy a független magyar bíróság döntése, mely szerint az Alkotmánybírósághoz fordul, helyes és tisztességes döntés volt. Továbbá bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság is alaptörvény-ellenesnek fogja ítélni a KEHI működését és eljárását” – zárják közleményüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik