Belföld

Kormányszóvivő: „jól azonosítható csoportok rémhírt terjesztenek”

Kovacs-Zoltan(210x140).jpg (Array)
Kovacs-Zoltan(210x140).jpg (Array)

Kovács Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem feldarabolásáról elmondta, az ügyben megjelent levél hamisítvány, ez pedig „karcolgatja a bűncselekmény határait.”

Az egyetem budai campusának esetleges feldarabolásáról már írtunk korábban, korábbi sajtóértesülések szerint eladják a Villányi úti épületeket, az azért kapott pénzt pedig a kormány a budai Vár újjáépítésére akarja fordítani. A portál információi szerint a kertészettudományi, a tájépítészeti és az élelmiszer-tudományi karok más felsőoktatási intézményekhez kerülnek majd.  A Budapesti Corvinus Egyetem szerdán azt közölte: semmilyen hivatalos dokumentumot nem ismer az intézmény esetleges átalakításával összefüggésben.

Kovács Zoltán kijelentette: “az interneten jól azonosítható csoportok rémhírt terjesztenek”, hiszen az ügyben megjelent levél hamisítvány, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) illetékes főosztályvezetőjének aláírásával és hivatalos fejléccel láttak el. “Karcolgatja a bűncselekmény határait”, ami történt – mondta, hozzátéve: a minisztériumban nem tudnak ilyen tervről, és a kormány sem tárgyalt róla.

Az Emmi csütörtöki tájékoztatása szerint a köznevelésért felelős államtitkárság egyik főosztályvezetőjének nevével hamisított levél került fel szerdán az internetre, ebben a főosztályvezető utasításokat ad a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektori hivatalának az intézmény feldarabolásával kapcsolatban. Hangsúlyozták: a köznevelésért felelős államtitkárság nem adhat és nem is ad semmilyen utasítást felsőoktatási intézményeknek. Tudatták azt is, hogy a hamisított levél miatt az Emmi feljelentést tesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik