Belföld

Tüntetést tartanak este az oktatásért

Mendrey-Laszlo-PDSZ(210x140).jpg (Array)
Mendrey-Laszlo-PDSZ(210x140).jpg (Array)

A demonstrációt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), és a menet a Blaha Lujza térről megy majd a Szalay utcáig.

A Facebookon szervezett tüntetés beharangozója szerint a PDSZ kezdeményezése mellett segítő partnerei civilek és a Humán Platform.

A tüntetésre a gyülekező háromnegyed hatkor lesz a Blaha Lujza téren, majd a hatkor indul a menet az Astoria felé a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcán át az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Szalay utcai épületéhez.

A szervezők kérik, hogy a pártzászlókat a résztvevők hagyják otthon. A Blaha Lujza téren felszólal Sándor Mária, nővér, gyermekszakápoló, a feketeruhás egészségügyi tiltakozás elindítója, Majd az EMMI-nél mond beszédet többek közt Deák Dániel, a Corvinus Egyetem oktatója, Mendrey László, pedagógus, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és Nagy Emília, középiskolai tanár is, aki L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány programvezetője levelét olvassa fel.

A Budapest Közlekedési Központ (BKK) szerint a demonstráció miatt fennakadás várható egyes buszok és trolibuszok közlekedésében.

A közlemény szerint várhatóan 18 és 18.30 között a szokásostól eltérő útvonalon és menetrend szerint közlekedik az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 9-es, a 15-ös, a 105-ös, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 115-ös, a 133-as, a 178-as, a 233-as és a 239-es autóbusz, valamint a 70-es, a 72-es, a 73-as és a 78-as trolibusz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik