Belföld

Nem szanálja a kormány a Corvinus budai campusát

lázár (Array)
lázár (Array)

Lázár János megnyugtatott mindenkit, és azt mondta, viccnek is rossz, hogy az egyetem bármely karja Hódmezővásárhelyre költözzön.

A kormány semmilyen döntést nem hozott, nem is tárgyalt a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) épületeiről – mondta Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lázárt a BCE budai campusának sorsáról, a kertészettudományi, élelmiszertudományi, tájépítészeti kar leválasztásáról szóló sajtóhírről kérdezték.

Azzal kapcsolatban, hogy az értesülések szerint Hódmezővásárhelyre költözhetne az egyetem egyik kara, a miniszter – aki Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, korábbi polgármestere – azt mondta: még viccnek is rossz, hogy a Corvinus bármelyik egysége Hódmezővásárhelyre kerülne. Jelezte egyúttal, hogy a Corvinus kertészettudományi karának ő maga nagy támogatója.

Lázár szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján nemcsak erről beszélt, hanem például az új rezsicsökkentésről is. Igen, jól hallotta, új rezsicsökkentés! Részletek itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik