Pénzügy

Mini rezsicsökkentést jelentett be Lázár

lazar-janos(210x140).jpg (Array)
lazar-janos(210x140).jpg (Array)

A kancelláriaminiszter szerint újabb rezsicsökkentést jelent 2 ezer társasház mérőóráinak lecserélése.

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató átvette a Főgáz ügyfeleit. Nem csak gázt, hanem áramot is fognak majd szolgáltatni – mondta a Kormányinfo-tájékoztatón csütörtökön Lázár János az Index tudósításában.

Azt is mondta, hogy – mint arról korábban beszámoltunk – a Főgáz manipulálta az órákat. Sok társasházban nagyobb gázmérőket szereltek fel, mint indokolt lett volna. Emiatt a házaknaknagyobb alapdíjat kellett fizetnie, és hiába kérték a lakók az óracserét, a közműszolgáltató megtagadta az órák lecserélését. Ezt most a Főgáz kicseréli, és jóváírja az esetléges kárt. Az eddigi adatok alapján 2000 társasházban írják majd jóvá kötelezően a pénzt a számlákon, “ami újabb rezsicsökkentést jelent” – mondta Lázár, aki szerint ezáltal csökkenhet “a társasházak és az emberek gázszámlája”.

A sajtótájékoztatón elhangzott további fontosabb bejelentések:

– 37 milliárd forintos fejlesztést terveznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél

– Egy állami ügynökség fogja felvásárolni azokat a területeket Miskolcon, Debrecenben és Pécsen, ahova ipari parkot terveznek

– Létrehoznak egy munkabizottságot, amely a külhoni magyarokkal kapcsolatos munkát hangolja össze. 80 milliárd forintot költenek összességben a határon túliakra

– A kormány semmilyen döntést nem hozott, nem is tárgyalt a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) épületeiről – mondta a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik