Belföld

Normafa – az igen szavazatok nyertek

A kerületi lakosok alig negyede ment el a népszavazásra, így az nem volt érvényes. Akik elmentek, azok döntő többségben támogatják a tervezett beruházásokat.

Helyi népszavazást tartottak vasárnap a Normafa helyreállításáról a főváros XII. kerületében. A voksolásra jogosult 47 ezer 913 lakos egy nyolc alpontból álló önkormányzati határozatról mondhatott véleményt. A helyi népszavazás reggel 6-tól este 7 óráig tartott.

Erről dönthettek

A határozat egyebek mellett a Normafa Síház környékére, a Fácánosban létrehozandó erdei iskolára, a Szaniszló-réten megvalósítandó oktató-sífutópályára, a Kis-Norma lejtő mobilfelvonós kis sípályájára, az Anna-réti játszótérre és a János-hegyi út felújítására, környezetkímélő kivilágítására vonatkozik.

Megfogalmazta, hogy a közösségi közlekedést előnyben részesítik, a szánkózást és a síelés biztonságoans elkülönítenék, valamint a közbiztonsáotg javítanák a felügyeleti jelenléttel és térfigyelő kamerák telepítésével.

6,9 milliárd forintos fejlesztés

Az Országgyűlés korábban törvényben adta át a vagyonkezelői jogot és más jogosítványokat a XII. önkormányzatnak, amely ezt követően a fejlesztések élővilágra gyakorolt hatását feltáró Natura 2000-es hatásvizsgálatot készíttetett, s lezárult a megvalósíthatósági tanulmány első fázisa is. Utóbbi során két változatot vizsgáltak, az önkormányzat a kisebb volumenű változat mellett foglalt állást, amelynek tervezett költsége 6,9 milliárd forint.

A helyi népszavazás akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint fele érvényesen szavazott, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. 

Ez volt a kérdés

A népszavazási kérdés egyébként így szólt: „Egyetért-e Ön a Normafa területének helyreállításával a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testületének 10/2015. számú határozatában foglaltak szerint?”

Kevesen mentek el, de akik igen, azok igent mondtak

A kerület vezetőjének tájékoztatása szerint a referendumon 27,6 százalékos volt a részvétel, amit ő kiemelkedően jó aránynak nevezett. Hozzátette: az összes szavazat 81 százaléka “igen”, 19 százaléka “nem”. 

A referendum tehát nem volt érvényes, hiszen a lakosok fele sem ment el szavazni. A polgármester azonban már korábban kijelentette: függetlenül attól, hogy hányan mennek el, magukra nézve kötelezőnek tekintik az eredményt.

A szavazáson nap közben részt vett Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is, akik szintén kerületi lakosok. 

 

Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta: a kerületben élők többsége egyetért az önkormányzat által kijelölt rendezéssel. A folyamat több évet vesz igénybe, de több munkálatot – például a padok, szemetesek, játszóterek és sétautak rendbetételét – már a következő hetekben megkezdik – tette hozzá.

A Normafa-beruházás jelentőségét az adta, hogy akár minta lehet a Fidesz számára, hogy elképzeléseket nemcsak erőből lehet keresztülvinni, hanem érdemes az ellenzéki pártok és a civilek ellenérveit is meghallgatni, és beépíteni a kompromisszumos javaslatba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik