- A nőkkel van baj.
- Nagyanyó levágta Nagyapó lábát. Hogy jön ez a jóistenhez? Istennél van humorosabb?
- Nyolcvan nap alatt a kolostor körül.
- Magyarország példaértékűen kellemetlen hely. A hatalom azt akarja: dögöljünk meg.
- A villamos sárga vagy inkább hosszú?
- Miért tanított? S most miért nem?
- Lezsidózták, lenemzetgyalázózták egy szalámi miatt. Honnan a Laár név? Lőwe? Holland?
- Meggazdagott a KFT-ből?
- Az Afrika születésének kalandos története. Egy négercsókért még ma is mindenét odaadná?
- Párduc, oroszlán, gorilla! Milánó!
- November hat, november hat, november hat. November hat. Az ok.
- Tessenek mantrázni, s ha van otthon lovagkereszt, strandra föltétlenül vegyék fel.
- Hatvan osztva hárommal, egyenlő húsz, szorozva kilencvennel, az kétszázhetven. Nem hehehe, hanem hahaha.
- Ingyenjegy? Kő? Krucifiksz, Gorgonzola. Csíz.
A Bábu vagy volt az első nagy dobás. Mit jelentett 1981-ben, s mit jelent ma az a három-négy versszak?
Szerelmes dalnak készült.
Azt hittem, politikus nóta.
Eredetileg arról szól, hogy a kapcsolatokban a férfi teljesen kiszolgáltatja magát a nőnek, és nem hiszi el, de még csak nem is látja, hogy rab. Aztán…
…amikor véget ér az egész, „elszakad a zsinór, és leülsz”. Innen indult a szöveg, de hamar univerzális jelentést kapott, és a Bábu vagy forradalmi dallá vált. Ma is hidegrázós érzés fesztiválon, két-háromezer néző…
..előtt játszani, közben tudni, hogy ezek az emberek a mindennapokból jönnek, kicsit kifújni magukat, és holnap mennek vissza ugyanabba.
Önben is érett a dal?
Milyen kérdés ez? Nem foglalkozom ilyennel. Hogyan érett a dal?! Sehogy! Megírtam, kész, azóta játsszuk! Még ’81-ben született, ma 2015-öt írunk, vagyis harmincnégy éve egyfolytában aktuális. Ez érdekel.
Oké, lépjünk tovább. Tök jó szövegek olvashatók „Laár András hivatalos oldalán”.
Igen?
Az egyik címe Gondolatok Istenről és az istenségekről. Ebben ön egyebek mellett a vallások közötti vitákról elmélkedik. „Nevezhetünk Allahnak, Jehovának, Krisnának, Visnunak, Nagy Manitunak, vagy Atyának, vagy Eredeti Egynek, vagy Forrásnak, vagy Bárminek, Ő mindegyik név mögött ott áll. (…) Örüljünk, hogy élünk! Nemhogy még azon kelljen vitatkoznunk egymással e rövid idő alatt, amíg életünk tart, hogy kinek van jobban igaza, miközben a Legfelsőbbről vélekedik! Olyan pitiáner dolog ez.”
Így van.
A Gondolatok Istenről és az istenségekről mellett a Petike csokija olvasható. Ebből is hadd idézek. „– Nagymama! – szólt Peti. Kérek szépen egy kis csokit! Nagyanyó nagyon megmérgesedett. Felkapta a fotel mellől a fejszét, és tehetetlen dühében egy csapással levágta Nagyapó egyik lábát. Felhorkant Nagyapó és erre így kiáltott: – Na megállj, vén boszorka, most betelt a pohár! Most az egyszer megkeserülöd! – felpattant a fotelből és fél lábon ugrálva elkezdte üldözni Nagyanyót. Nagyanyó visítozva a konyhába menekült. Vesztére, mert Nagyapó utána vetette magát. (…) Leöntötte őt maró sósavval, csak úgy sercegett a Nagyanyó bőre.”
És? Mi ezekkel a baj?
Baj? Egyik jobb, mint a másik. A legeslegjobb az, hogy a komoly is vicces, s a vicces is komoly. Bravúr. Gondoltam, megkérdezem, ön tudja-e mindig, mikor beszél komolyan, s mikor viccel.
Hát most mit csináljak?!
Tán mégsem kérdezem meg.
Mindenki azt feszegeti, melyik az igazi arcom, s melyik nem az! De hát bennem összeér ez a kettő! Nekem Isten sem egy nagyon komoly valaki.
Milyennek képzeli Istent?
Nem valami prűd öregembert látok, nem egy lefáradt, szerencsétlen, bánatoskodó figurát, aki szánja-bánja, hogy ilyen világot teremtett. Isten a mindenben megtalálható végtelen intelligencia, nekem olyan személyes tanításokat adott a jeleken, a történéseken keresztül, hogy pazar. Ő igenis egy… Vonakodva mondom azt, hogy ő, merthogy Isten nem valaki más: itt ez az egész, bennünket is beleértve, maga Isten. Minden és mindenki soha nem is volt más, mint Isten. Istennek vannak végtelen finom elrendeződései, amelyek közül némely kicsiny darabkákat embernek hívunk, más némely kicsiny darabkát csigának, megint másokat légynek. Egylényegű tudattér van, abban funkcionálunk, mint a tudat kis aspektusai.
Isten vicces?
Minden őbelőle ered. A humor is. A legnagyobb viccparádé maga az Úr, meg persze az, amit művel. Isten egyáltalán nem egy antihumoros valaki, ő minden humor, minden abszurd forrása.
Ön is vicces. Meg komoly is. Ezen rugóznék. Egymás mellé teszi Istent és csonkolt Nagyapót. Ezrek előtt énekeli a hipersláger Afrikát, a minap meg arról beszélt tucatnyi veresegyházi érdeklődő előtt, hogy „a világ megismeréséhez négy eszközre van szükségünk, asztrológiára, tarot kártyára, számmisztikára, valamint Ji csingre, a kínai orákulumra”. Nagy távolságokat jár be.
Nem olyan nagy az a távolság! Ahogy aközött sincs ám nagy távolság, hogy ön most komoly arcot vág, miközben reggel meg szart egyet! Mit kell ezen összehasonlítani?!
Nem hasonlítom össze. Egymás mellé teszem őket.
Mind, mind az emberi működés része! A csupán harmincéves Afrika című szám is az emberi működés része, örülnek neki a népek, játékos dolog, miképpen a sok ezer éves tudáson alapuló Ji csing, az asztrológia és a tarot-kártya is az emberi működés része. Az ember sokféle. Ön még mindig komoly képet vág, de közben ki tudja, milyen szagú a zoknija. Pedig az is ön. Hogyan jön össze a komoly arcot vágás és a szagos zokni? Sehogy nem jön össze. Illetve tök természetesen.
Egyre specializáltabb a világ, már nem is agysebész valaki, hanem a hipotalamusz specialistája. Ön viszont rockzenész, szövegíró, zeneszerző, költő, sztendapos, buddhista pap és tanító.
Na és? Kérdem megint: mi ezzel a baj?
Mondom megint: semmi.
Akkor meg miről beszélünk?
Csudás sokoldalúság. Ami nagyon eltér a megszokottól. Ezért aztán érdekes.
Bármelyik szeletem megszólíthatja, tud válaszolni!
Jól felbosszantottam. Alakul az interjú.
Nem tud felbosszantani!
De, de.
Való igaz, hogy amikor koncert után lejövök és fotózkodom a rajongókkal, megkérdezik, hogyhogy buddhista vagyok, amikor pedig buddhista előadást tartok, arról érdeklődnek, más napokon miért ugrálok elektromos gitárral a kezemben. De még ebben az évben megtörténik e látszólagos ellentmondás feloldása. Méghozzá egy két és fél órás életmű performansz formájában! Összefonom a három szálat: a KFT zenekart, az abszurd humort Besenyő Pista bácsival, valamint a spirituális dolgaimat. Nagyon nagy esély van arra, hogy ez az Arénában lesz. És arra is nagyon nagy esély van, hogy november hatodikán.
Nem múlt nélküli műfaj, hiszen a régi KFT koncertjei is performanszok voltak, abszurd Laár-versekkel, a Bál az Operában betéteivel.
Úgy van! Ez is abszurd lesz, és sámánisztikus, buddhista szertartásra fűzve megmutatom mindazt, amit eddig csináltam. El lehet jönni, meg lehet nézni. Ez van… Hát mit csináljak, ha már tizennégy éves koromban nagyon szerettem zenét írni?! Már akkor elkezdtem gitározni! Közben meg a padban írtam a hülye verseket. És mindig is érdekelt, hogy van ez a világ körülöttünk. Teljesen normális, hogy az ember különböző dolgok iránt érdeklődik. Nem?
Megint de.
Maga meg olyan kérdést tett fel, mint az, hogy a villamos sárga vagy inkább hosszú.
Aha.
Nem azért hoztam fel a zokniját, hogy megbántsam, hanem példa rá, hogy egy ember ilyen sokfelé nyúlik ki.
„Egyszer találgattad, milyen is a lábam, utána megnézted…”
„…majdnem eltaláltam!” Hát ismeri a verseimet?!
Bibliám. Azt jól látom, hogy a huszonéves Laár András az alternatívból indult a Macska az úton és az Üzenet a liftből lemezzel, aztán személyisége másik oldalát mutatva a populista világ felé vette az irány a Bál az Operában és Siker, pénz, nők, csillogás albummal, majd visszafordult a rétegműfajok és a buddhizmus felé?
Ez valóságos értékelés. Amennyire én populáris tudok lenni, eljutottam a csúcsra, konkrétan az Afrikával. És mivel pusztán a popularitástól és a sikertől nem lettem boldog, ’91-ben feladtam a színpadi munkát. Ekkor már hat éve foglalkoztam a buddhizmussal, s úgy éreztem, az elmélyülés kulcsa a szellemi gyakorlat. Két és fél hónapra magányosan elvonultam egy kolostorba, aztán a buddhista iskolában tanítottam három évet.
Miért nem többet?
Amikor már negyedszer késtem el a saját órámról, megkérdőjeleződött, nekem való-e a tanárság. A válasz pedig az lett, hogy nem. Ugyanis én…
…nem tudok nyolcra bemenni. Művészalkat vagyok, s nem tanáralkat. Ráadásul azzal az illúzióval éltem, hogy tanítani érdemes, különösen egy buddhista iskolában, ahová elvileg azok iratkoznak be, akiket tényleg…
…érdekel a buddhizmus. Aztán én csodálkoztam a legjobban, amikor vizsgáztatáson azzal szembesültem, hogy a tanítványaim nem tudják, amit tanítottam nekik.
A siker, pénz, nők, csillogás nem hiányzott?
Az addigra megvolt bőven.
Mi volt a gondja 1991-ben a KFT-vel? Elunta?
Nem láttam benne az utat. Elromlott a zenekar belső hangulata, perspektívája, minden szinten erózió marta. Az volt az álmunk, hogy befussunk, a zenéből élhessünk. Hittük, ha fölfedeznek, megy minden a maga útján. Jött is a siker ’81-ben, örültünk, s észre se vettük, hogy csapdába kerültünk. Exkluzív szerződést kaptunk a hanglemezgyártól, az állt benne, három év alatt három nagylemezt kell készítenünk, cserébe azt csinálhatnak velünk, amit akarnak. Jól megszívtunk, ugyanis a nyugat-európai felkéréseinket sorra megfúrta a vállalat, közben hallgattuk, hogy jaj, túl alternatívok vagyunk, nehéz értékesíteni a lemezeinket, írjatok már slágereket is.
Megírta.
Igen, de még az Afrikát is csupán harmincezer példányban adta el az Erdős, abból sem gazdagodtunk meg. A KFT zenekarnak a mai napig nincs saját hangosító cucca, nincs saját teherautója, ellentétben a rendesen befutott zenekarokkal. Évekkel később behívott minket Erdős az irodájába, becsukta az ajtót, és azt mondta, fiúk, ha akartam volna, százezerben megy el az Afrika, de nem akartam.
Miért nem?
Mert a Neotont tolta, így nem állt érdekében, hogy külföldön rájöjjenek, más magyar együttes is létezik.
Akkor is megírja az Afrikát, ha a lemezgyár nem követel slágereket?
Meg. Legfeljebb kevesebbet tökölök vele.
Tökölt?
Tököltem. Eredetileg játékos, olaszos szöveget írtam rá, azzal a címmel, hogy Milánó. Van a dalban az a bekiabálás, hogy „makákó!”, na, az eredetileg Milánó lett volna. De pont akkor jött ki a Dolly Roll azzal az olaszos izéjével, és attól tartottam, mindenki azt mondja majd, őket utánzom.
Megvan még valahol az a szöveg?
Lehet.
Előadhatná azon az életműperformanszon afrikásan és milánósan is.
Nem volt olyan érzésem, hogy ezzel bármit kéne kezdeni… De lehet, hogy érdekes lenne. Mindenesetre Afrikával bejött az embereknek.
Egy négercsókért még ma is mindenét odaadná?
Naná. Kár, hogy nincs már négercsók.
De van.
De nem úgy hívják. Nem szabad úgy hívni, hogy négercsók. Régen szabadott.
Régen jobb volt?
Azt kérdi, jó-e az, ami itt folyik?
Azt.
Tizenhét éves korom óta figyelem, mi folyik Magyarországon. Akkora sültbaromságok, mint itt, nincsenek másutt a világon. Rosszindulatú, szemétláda, semmilyen szinten sem igazságos az élet. Elkeserítő. Nemrég elkísértem orvoshoz a feleségemet, a térdével van baj. Hát, ami ott zajlik! Katasztrófa. Konkrétan arra megy ki minden, hogy érezzék magukat szarul az emberek, legyenek betegek minél többen és minél hosszabban, utána viszont dögöljenek meg, lehetőleg ne éljék meg a nyugdíjkorhatárt.
Ön azt írja valahol, hogy „mesterségesen fölkeltett vágyak, szorongások, negatív indulatok bűvkörében élünk, és nem vesszük észre, hogy ezek a tudatformák és érzések nem is belőlünk fakadnak”. Tényleg tudatosságot vél felfedezni a megnyomorításban?
Hogyne! Nem lehet véletlen, ha az oktatás, az egészségügy, a pénzbeli ellátottság, a biztonság, az adózás, minden, minden abba az irányba mutat, hogy a nép pusztuljon!
Kié az akarat?
El kell kezdeni gondolkodni.
Nekem úgy sem megy.
Nem mondom meg.
Magyarországról beszélünk?
Az egész világra rávetíthetem a megfigyelést, de Magyarország példaértékűen kellemetlen hely. Példaértékűen sokkal szarabb itt mindenkinek, mint a környező országokban bárhol.
Miért nem árulja el, kinek, minek az akaratát sejti a legnagyobb szar mögött?
Mert én sem tudom pontosan.
Jah. Azt hittem, tudja, csak tart tőle.
Magasra kell nézni, de az ember jobb szereti a közvetlen közelében élő emberek valamelyikében találni meg a baja okozóját, és ha megvan, rögtön pofán is lehet verni az illetőt.
Önt is pofán vágták a minap: Besenyő Pista bácsi augusztus huszadikai kolbászevése miatt lezsidózták, lenemzetgyalázózták egy szélsőjobbos portálon. Ön a válaszában elmagyarázta, hogy a Laár név nem a Lőwe „elfogadhatóvá alakítása”, hanem holland eredetű. Sorait így zárta: „Szeretettel. Laár András” Tényleg szeretettel?
Tényleg. Besenyővel nem megsérteni akartam bárkit is, hanem…
…megröhögtetni mindenkit. Szerintem vicces, hogy ő, aki épp úgy István, mint nagy királyunk, pusztán a névazonosság miatt ünnepelteti magát István napon. Akinél ez kivágta a biztosítékot, aki attól megsértődik, hogy szalámival a…
…kezemben ülök egy kerti széken, az nem meggyőzhető, annak nem lehet elmagyarázni a helyzetet, ott nincs más, attól bocsánatot kérek.
Visszamegyünk még egy kicsit a gonosz akarathoz?
Mehetünk. Ez a folyamat réges-rég vezérli a politikát, célja, hogy az emberek hülyék legyenek, lehessen irányban tartani őket.
Milyen irányban?
Meg kell nézni, merre tart a világ, és rögtön tudható, hogy abba az irányba akarják tartani.
Vagy másfele, de nem sikerül nekik.
A világ valódi irányítói nem törődnek azzal, mi lesz ötven év múlva, nem érdekli őket, hány állatfaj pusztul ki, nem kérdik, hány ember hal éhen. Csak az ő szempontjuk számít. És az is van, amit akarnak. Évszázadok óta.
Mikor kezdődött?
Mondjuk, amikor a keresztények Jézus nevében inkvizíciós máglyára terelték embertársaikat. A szájukkal azt mondták, hogy Krisztus a szeretet, miközben egy másik ember, aki pontosan olyan érzékeny lény, mint ők maguk, a szemük láttára szénné éghetett, hiába üvöltözött, hogy hagyják ezt abba.
Valahol azt írta, hisz a kollektív megvilágosodásban. Hogy nézne az ki?
Úgy, hogy nem bántjuk egymást. Ön elmondaná, hogy a Krucifiksz nevű istenben hisz, én pedig megvallanám, hogy számomra a Gorgonzola nevű isten az első, és ettől még őszintén mosolyognánk egymásra.
Csíz.
Csíz! A vallások eredeti tanításaiban igazából nincs ellentmondás: buddhista, iszlám és keresztény alapon nem szabadna veszekedni, pláne háborúzni. A gond a tanok értelmezésénél kezdődik, ott, ahol államhatalmi, politikai erőt fabrikálnak belőlük. A Bibliában nincs benne, hogy elégetheted felebarátodat, és a Koránban sincs benne, hogy fölrobbanthatsz békés civileket, lefejezhet túszokat. Még szerencse, hogy úgy általában a hétköznapi emberek jót akarnak egymásnak, maguknak. Remélem, a magyarok is előbb-utóbb rájönnek, hogy egyik kormány, egyik párt sem fogja megvédeni őket semmitől. Amióta megint vannak ezek a pártok, hol az egyik, hol a másik van kormányon, de mindegyik elsütötte, hogy sajnos egyelőre össze kell húzni a nadrágszíjat. Ami azért vicces, mert én tizenhét évesen a Kádár-kormánytól hallottam először ezt a szíjhúzós szöveget. Lassan hatvan vagyok, és elnézést, de ebből a dumából legyen elég!
Még szerencse, hogy a buddhisták belül is megtalálják a maguk boldogságát.
Kétségtelen, hogy az igazi boldogság nem a külső körülményektől, hanem a belső alapállástól függ. A lélek eredeti természete a boldogság, tehát, ha valaki befelé fordul, a saját lelkével kezd foglalkozni, ha a lelke eredeti energiáját próbálja felszínre hozni, boldog emberré válhat.
Mantrázzunk?
Mantrázzunk! Vagy meditáljunk. Vagy bármit, amitől a lelkünk megnyugszik.
Erre való az ön Tündértantra együttese is?
A Tündértantra különleges zenekar, nem pusztán esztétikai örömöt ad. Koncertjeinken mantrák által elérhető magasabb tudati erőket idézünk meg.
Hogy néz ki egy ilyen koncert?
Nagyon hasonlít egy hétköznapi koncertre. A zenekar játssza a dalait, melyek révén erők ébrednek, a csúcspont a gyógyító Buddha megidézése.
Van önnek, pontosabban a KFT-nek egy állami kitüntetése: a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje, 2006-ból. Ki adta át? Gyurcsány Ferenc miniszterelnök?
Volt akkor egy kulturális miniszter. Ő.
Önnek, gondolom, már akkor is megvolt a véleménye a politikusokról, a politikáról, az irányítottságról. Miért fogadott el díjat a hatalomtól, az államtól?
Állami kitüntetés úgy kapható, hogy az állam adja, az állam pedig azonos az épp regnáló kormányzattal. Nagy mázli, hogy míg a kormányok változnak, a KFT zenekar hosszabb lélegzetű. Szóval mindegy, melyik adja. A zenekar mind a négy tagja megkapta a kitüntetést, én nagyon büszke vagyok rá, időnkét strandra is fölveszem.
Komolyan?
Persze. A legeslegjobb viselet: fürdőnadrág, póló, lovagkereszt. A siófok-sóstói strandon szoktam…
…így megjelenni. Ha nem felejtem otthon. Sajnos megesett, hogy otthon felejtettem. Olykor családi ünnepekre is magamra tűzöm… Jó, igazából nagyon ritkán, de jelentős alkalmakkor jelentőségteljesen is viselem.
Most miért nincs a mellkasán?
Valamiért elfelejtettem. Kár. Pedig fénykép is készül. Azon jól mutat. Aj, aj, de kár.
Beszéltük, hogy a KFT a kilencvenes évek elején megélt egy krízist. Másik nagy csapata, a L’art pour l’art Társulat sem úszta meg a belső konfliktusokat, olyannyira, hogy 1996-ban szakadtak.
Nem szakadtunk, hanem megszüntettük a kapcsolatunkat a Gallával.
Miért is?
Súlyos, feloldhatatlan nézeteltérés.
Ne kérdezzem, konkrétan micsoda?
Ne. Amúgy tizennyolc éven keresztül nem találkoztunk, nem is beszéltünk egymással, mígnem tavaly Galla Miki kereste velem a kapcsolatot, és én kibékültem vele. Mi ketten pontot tettünk annak a vitának a végére.
Vagyis?
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Galla Miki visszajön a társulatba. És azt sem jelenti, hogy a társulat többi tagja kibékült volna vele.
1986-ban Laár pour Laár-ként indult a társulat, ám egy év múltán L’art pour l’art lett belőle. Hogy volt?
A Laár pour Laár nevet én találtam ki még gimnazista koromban, aztán később ezzel a névvel futott az első önálló estem. Ebből született a Társulat, ám a többiek egy idő után úgy döntöttek, ne az legyen már a kép, hogy ez az én társulatom. Megváltoztatták.
Bement próbára, és szóltak önnek, hogy mostantól így van, kész?
Aha. Igazuk volt. Valójában sosem volt az enyém a társulat. Csak az én dolgaimból indult ki.
A minap “A postás, aki megeszi a leveleket” címmel új esttel álltak elő.
Igen!
A postás megeszi a leveleket?
Meg.
Normális? A leveleket?
Dolák-Saly Robi ötlete. Van egy régi fotója, amin tényleg olyan a postás feje, mint aki abban a pillanatban falta fel a leveleket. A cím és a darab tartalma, mondjuk úgy, laza szálakkal kapcsolódik egymáshoz. Sőt a tartalom darabjai is laza szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. De az összélmény pozitív! Konkrétan az elejétől a végéig röhög a nép. Kiszámoltam: kettőszázhetvenet röhögnek.
Hogyan számolta ki?
Úgy, hogy átlag húsz másodpercenként röhögnek fel, a műsor másfél óra, ami kilencven perc, a húsz másodpercenkénti felröhögésekkel egy percbe befér három felröhögés, és háromszor kilenc az huszonhét, vagyis kétszázhetven.
Tényleg kijön.
Tényleg. És tényleg kábé húsz másodpercenként együtt, csoportosan felröhögnek. De nem ám csak ilyen hehe van, hanem rendes hahotázó nevetés, hogy hahahahaha! A L’art pour l’art Társulat nagyon komoly életmegújító szereppel bír. A L’art pour l’art Társulat a röhögésterápia éllovasa. Tényszerűen így van. Tessék megnézni a nézők arcát, amikor beülnek, és tessék megnézni, amikor kimennek. Kipirosodott, boldog, energikus férfiak, nők vihogva sétálnak ki az előadásról, közben mondogatják egymásnak a poénokat, hogy és azt hallottad, amikor azt mondta, hogy… Nagyon jó dolog ez a L’art pour l’art. Én egész egyszerűen kész vagyok a többiek tehetségétől. És nyilván ők is jó véleménnyel vannak az én tehetségemről, de az most nem érdekes. Akármelyikünk van a színpadon, mindig jó. Nem kellek én a színpadra, hogy jó legyen. Nem kell a Dolák se a színpadra, hogy jó legyen. Egyikünk sem kell a színpadra, mert a többi, aki épp fönt van, az épp jó. Ilyen értelemben egyikünk sem kell a színpadra. De közben mégis minekünk kell a színpadra menni, mert attól jó, hogy kimegyünk. Érti ezt az érdekes kettősséget?… Örömet okoz nekem a többiek hülyesége, nem unom, pedig hallottam már ötvenszer, de lehet, hogy hetvenszer is, s még mindig mulatságos. Hálás vagyok a jóistennek, hogy ilyen életet élhetek: nem lettem gazdag, viszont mindig jól érzem magam a dolgokban. A KFT-t is szeretem, a L’art pour l’art-t is szeretem, plusz vannak ezek a mantrikus dolgaim. Minden nap van legalább fél óra, amikor mantrákat énekelek, amúgy pedig mormolom őket, rendszeresen megy a fejemben.
Azt tartja még, hogy több hülyeség van, mint nem hülyeség?
Több hülyeség van, mint nem hülyeség? Ezzel vitába szállnék.
Emlékszik erre a mondatára?
Nem.
Nem? Nekem ez a kedvenc Laár-dumám.
Tényleg? Az enyém?
Valahogy úgy hangzott, hogy „a világon minden hülyeség, kivéve két dolgot, az egyik a krumplis tészta, na, az nem hülyeség”.
És mi a másik?
Na, arra már én sem emlékszem. Elnyomta a sok hülyeség.
A sok hülyeség között két nem hülyeség van, ráadásul az egyik nem hülyeség a krumplis tészta?
Aha. Hát a krumplis tészta nem hülyeség!
Ez jó szöveg!
Naná. Az öné.
Hm.
Hát akkor meg is vagyunk, köszönöm.
Igen? Annyit még, hogy ha akar jönni valami előadásra…
Akkor megveszem a jegyet.
Igen?
Igen.
Szólhat ám nekem.
Szó nincs róla. Elvi kérdés.
Elvi? Tényleg? Szoktam ám vendégeket bevinni… Az interjú szövegét ugye láthatom megjelenés előtt?
Természetesen.
Egyvalamire érzékeny vagyok, és az…
…a nyelvtani korrektség. Tehát az, hogy amikor elkezdesz egy mondatot, és megérkezel a mondat végére, akkor az közben végig értelmes legyen. Ezt az egy kritériumot tartom szem előtt. Meg szoktam örülni, amikor valaki jól ír…
… érzékenyen észreveszem, ha nem téved egy mondat megfogalmazása során.
Értem.
Jó! Ha már ezt érti, az baromi jó! Annyi még, hogy a L’art pour l’art társulatot úgy kell írni, hogy nagy L az elején, aposztróf, art, pour, kis l, aposztróf, art a végén.
Úgy lesz.
Meg még az sarkalatos, hogy a Dolák-Saly nem Sanyi, hanem az igazából Dolák, kötőjel, Saly, ipszilonnal. Nem pedig Dolák Sanyi.
Ez is megvan.
Már kellett olvassak ilyet egy cikk kéziratában! Nagyon ciki, ha egy ilyen a művész úr kezébe kerül.
Egy buddhista is dühös, amikor ilyes impertinenciával találkozik?
Ritkán vagyok dühös. De tudok az lenni. Nem múlt el belőlem teljesen.
