Belföld

Jön a Lex Vajna

andy vajna (Array)
andy vajna (Array)

Az LMP társelnöke nevezte így javaslatukat, amely célja, hogy "adóelkerülő ügyeskedők ne lebzseljenek" a közpénzek közelében.

Az ellenzéki párt átláthatóságot teremtene a közhatalom gyakorlásában, törvénnyel tiltaná, hogy “adóelkerülő ügyeskedők”, vagy a kormányzattal szerződésben nem álló, a “közpénzek közelében lebzselő kísértetek” részt vehessenek a döntéshozatalban.

Szél Bernadett társelnök azt mondta: Schiffer Andrással, az LMP másik társelnökével törvényjavaslatot nyújtanak be, amely szerint a kormányzat irányítása alá tartozó szerveknél a döntéshozatalban és annak előkészítésében csak az intézmény állományába tartozók, vagy azzal szerződésben állók vehetnének részt.  A politikus Habony Árpádot nevezte az Orbán-rendszer egyik olyan “udvaroncának”, akiről semmi sem tudható.

Javaslatuk – amelyet a filmipari kormánybiztos után Szél Bernadett Lex Vajnának nevezett – emellett a kormányzat csúcsvezetőinek és tanácsadóinak is tiltaná, hogy offshore cégek tulajdonosai legyenek. A politikus ebben látja a garanciát annak elkerülésére, hogy egyes politikusok a közérdek helyett a saját érdeküket helyezzék előtérbe.

Szél Bernadett szerint Andrew Vajnát továbbra is nemzetbiztonsági átvilágítás nélkül alkalmazza a kormány, ami ellentétes a vonatkozó jogszabályokkal, ezért – mint mondta – a vizsgálat elvégzését ismét kezdeményezni fogja a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik