Nemsokára minden 18 év feletti magyarhoz megérkezik a Nemzeti Konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról című dokumentum.
Mivel a több mint nyolcmillió kérdőív előállítása, kézbesítése közel egymilliárd forintba kerül (azaz a hazai költségvetésből finanszírozott menekültügyi kiadások közel kétszeresébe), rendkívül fontos, hogy a törvénytisztelő állampolgárok helyesen töltsék ki a postán érkező dokumentumot.
Igen ám, de a nemzeti konzultációk szövege rendszerint kissé összetett, ebben az új kérdőívben is olyan szavak szerepelnek, mint a térnyerés vagy a megélhetési bevándorló, ezért tartunk tőle, hogy nem mindenki tudja majd a megfelelő választ adni a kétségkívül fontos témákat feszegető kérdésekre.
Véleményünk szerint nagyban segítené az állampolgárokat, ha a kérdések illusztrációkkal lennének gazdagítva, pontosabban: szép színes képeken jelennének meg, megfelelő történelmi korszakba ágyazva. Feltételezzük, hogy az íveken már nem lehet változtatni, ezért megpróbálunk mi segíteni a magunk módján.

Munkácsy Mihály: Honfoglalás

IV. Béla király menekül az őt üldöző tatárok elől a Képes Krónika ábrázolásában

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása

Bem apó képe a lengyel tízzlotyson a nyolcvanas évek elején

Alois Mock és Horn Gyula külügyminiszterek lebontják az osztrák-magyar határt 1989-ben.

Egy magyar pár.

Megemlékezés a romagyilkosságok áldozataira a tatárszentgyörgyi katolikus templomban
