Belföld

Életrajzokért perel az Együtt

A párt a bírósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordul, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nyilvánosságra hozzon több, a működéséhez kapcsolódó közérdekű adatot.

Az Együtt korábban sikertelenül próbált közérdekű adatigényléssel választ kapni a külügyi költségvetés alakulása mellett arra a kérdésre is, hogy a KKM mi alapján hirdette meg a déli nyitás politikáját – fejtette ki Hajdu Nóra, az ellenzéki párt elnökségi tagja. Hozzátette, a 2010, illetve 2014 után kinevezett nagykövetek szakmai életrajzát sem sikerült megismerniük, így most minden kérdésben további lépéseket tesznek.

Mindezen adatok megismerését azért tartják fontosnak, mert úgy látják, a külügyi tárca mára nem az ország érdekeit képviseli, hanem “egy szűk, a Fideszhez köthető holdudvart” szolgál ki.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) költségvetése törvényben rögzített, a Magyar Közlönyben mindenki számára hozzáférhető – reagált a KKM. A közleményben hangsúlyozzák, hogy a nagykövetek kinevezése hivatali rend szerint zajlik, az életrajzokat a külügyi bizottság tagjai megismerhetik. Az afrikai és a latin-amerikai gazdasági folyamatok pedig nem titkosak – folytatták -, és a kormány ezek alapján döntött a déli nyitás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik