Belföld

Egyetemi botrány: három óra helyett fél évet kérnek

elte tüntetés (elte, tüntetés, )
elte tüntetés (elte, tüntetés, )

A nemzetközi tanulmányok képzés átírására először három órát kaptak az intézmények, ők ennek a többszörösét követelik.

Csütörtök délelőtt 11 óra körül értesítették az érintett egyetemeket az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárságáról, hogy 14 óráig el kell készíteniük egy szakstruktúrát arról, hogy hogyan képzelik el a nemzetközi tanulmányok szak megújítását. Tehát összesen három órájuk van egy többéves képzés teljes áttervezésére– írtuk korábban.

A hvg.hu most arról ír, hogy a tüntető tanárok és diákok sajtótájékoztatón jelentették be, elfogadhatatlannak tartják a szűkös határidőt, az Emmi javaslatát elutasították és felvették a kapcsolatot nemzetközi szakértőkkel, hogy együtt dolgozzák ki az új koncepciót. Minderre hat hónapot kérnek.

Majtényi Balázs, az ELTE-TáTK Nemzetközi Tanulmányok szakának oktatója elmondta, a nemzetközi egyetem között van több nyugat-európai, de japán és dél-koreai is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik