Belföld

“A Fidesz legnagyobb ellensége a Fidesz…”

Magyar Nemzet, Hír tv, Lánchíd rádió,  (Magyar Nemzet, Hír tv, Lánchíd rádió, )
Magyar Nemzet, Hír tv, Lánchíd rádió,  (Magyar Nemzet, Hír tv, Lánchíd rádió, )

…, de minket nem fognak szétverni” – üzeni most a Népszavában Csintalan Sándor.

A Lánchíd Rádió műsorvezetője drámainak nevezi a Fideszen belüli zavarodottságot. Szerinte hiába próbálja a kormánypárt szélsőjobbra tolni Simicska Lajos médiumait, csak azt érheti el, hogy még többen választják az ellenségnek beállított, kiátkozott orgánumokat.

Sok szempontból épp a Fidesznek megmaradt médiumok vannak a „Jobbiktól is jobbra”. Csintalan nem mondott neveket, de vélhetően egy meglévő napilapra és televízióra gondolt, amelyeknek ugyanaz a tulajdonosa – írja a Népszava.

Csintalan szerint csak ki kell nyitni a Magyar Nemzetet, bekapcsolni a Hír TV-t, a Lánchíd Rádiót, a tartalom magáért beszél. Abból lehetetlen azt a következtetést levonni, hogy változott a politikai irányultság. „Hogyan lehet ekkorát rúgni azokba, akik eddig őket támogatták?” – veti fel a kollégáit is sértő viselkedésre Csintalan, aki szerint az olvasókat, nézőket, hallgatókat is bojkottálja a Fidesz.

„A Fidesz legnagyobb ellensége a Fidesz, de minket nem fognak szétverni” – teszi hozzá, a műsorvezető, aki kedden már kiosztotta Facebook-oldalán Rogán Antalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik