Belföld

Dobrev Klára nyugtatja a „szexista” minisztert

Dobrev Kálra (Dobrev Kálra)
Dobrev Kálra (Dobrev Kálra)

„Nem hozzuk kellemetlen helyzetbe Lázárt” – ígérte az Altus vezérigazgatója az ATV-ben.

Cége uniós megbízatásáról Dobrev Klára azt mondta, igaz, hogy ebben a vizsgálatban Magyarország is szerepel a másik 27 ország mellett, de nem kell Lázár Jánosnak aggódnia, nem fogják kellemetlen helyzetbe hozni. Szerinte politikailag és  etikailag is teljesen rendben van minden, hiszen a tender elnyeréséhez sok év sok munkája kellett.

“Aki látott már nemzetközi nyílt tendert, az pontosan tudja, hogy itt a szakmai tartalom, és az ár-érték arány számít” – tette hozzá, utalva arra, hogy Európában ez is egy kicsit másként van, mint Magyarországon. Dobrev Klára a cégről azt mondta, szigorúan ügyeltek arra, hogy Magyarországon ne pályázzanak, csak külföldön.

Náluk olyan emberek dolgoznak, akikért kapkodnak Európában, hiszen hozzájuk hasonló kvalitású szakértők máshol a kormány alkalmazásában vannak. Dobrev Klára szerint Lázár János maga is tudja, hogy ebben az ügyben butaságokat mond.  A miniszter ennél keményebb kritikát is kapott hétfői szavaiért. Szél Bernadett kőkemény szexizmusnak nevezte, amit Lázár János művelt hétfőn a Parlamentben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik