Belföld

Habony kisbusza nincs is

Habony, Vajna kocsikázik (Habony, Vajna kocsikázik)
Habony, Vajna kocsikázik (Habony, Vajna kocsikázik)

A miniszterelnöki tanácsadó által – többször szabálytalanul vezetett – kisbusz nincs forgalomban – tudta meg a Propeller.

A magyarország.hu Ügyfélkapu szolgáltatásán keresztül derítették ki, hogy rendszáma alapján a Volkswagen nem is szerepel az országos járműnyilvántartásban. Az április 9-ei eredmény szerint “ilyen adatokkal autó nincs forgalomban”.

Egy szakértő szerint ennek több oka lehet: például nem fizették be a gépjármű után a súlyadót, NAV-végrehajtás alatt áll a tulajdonos, vagy egyszerűen csak ideiglenesen kivonták a forgalomból. A szakértő arra a feltételezésre nem reagált, hogy esetleg “védett” autó is lehet, azaz szándékosan nem kereshető a gépjármű az adatbázisban.

Azt nem tudni, hogy már március 29-én is “forgalomba nem helyezett” autóval közlekedett-e Habony Árpád és Andy Vajna, vagy csak a médiaérdeklődés után került ki a rendszerből a kisbusz,  amely a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szerint nem része az állami flottának. A főigazgatóság „Habony Árpád részére gépjárművet nem biztosít és nem is biztosított. Ahogyan korábban megírtuk: bár az ORFK az interneten közétett képek és videók alapján is eljárást szokott indítani, Habony Árpád és a filmügyi biztos Andy Vajna esetében ez elmarad.

Forrás: HVG

 

A TEK is megszólalt az ügyben, az Origo azt írja, hogy a terrorelhárítók levelet írtak Szigetvári Viktornak, az Együtt társelnökének. A politikus arra volt kíváncsi, hogy a kisbusz a TEK tulajdona-e. „A NAE-045 forgalmi rendszámú gépjármű nincs a Terrorelhárítási Központ tulajdonában, vagyonkezelésében, a gépjárművet a Terrorelhárítási Központ nem lízingeli és nem bérli” – írták válaszukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik