Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár egy sajtótájékoztatón jelentette be a szakképzés átalakításának legújabb állomását, írja az Index. Az Emmi és a Klik is feladat nélkül marad ezen a téren, helyettük érkezik a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz (NSZFH).
Létrehozzák a szakképzési centrumokat is, kiválasztanak megyénként néhány iskolát, ezeknek a tagintézménye lesz a többi szakiskola. Át is nevezik az intézményeket, a szakközépiskolákat szakgimnáziumokká, a szakiskolákat szakközéppé.
A hiányszakmákat tanulók ösztöndíját kiterjesztik, illetve a szakképzésben résztvevő cégeket is jobban fogják támogatni a jövőben. A kormány azt szeretné elérni, hogy a mostani 50 ezer helyett 70 ezer diák vegyen részt a szakképzésben.