Gazdaság

Ellepték a közmunkások a KLIK-et

kozmunkasok(210x140).jpg (közmunka)
kozmunkasok(210x140).jpg (közmunka)

Több mint 4000 közfoglalkoztatott dolgozott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál 2015 januárjában a Belügyminisztérium adatai szerint.

A Belügyminisztérium március 25-én indította el a közfoglalkoztatási portálját, melyen a havi statisztikák is elérhetőek a legnagyobb közfoglalkoztatókkal együtt – írta az mfor.hu.

A 2015 januári adatok szerint hazánkban havi átlagban 180,1 ezer közfoglalkoztatott volt. Feltűnő, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) 1650 közmunkást vett fel az év elején a BM adatai szerint. Így januárban már 4028 közmunkás volt a KLIK-nél, vagyis a második legnagyobb közfoglalkoztatóvá volt a központ. A lap kérdésére a KLIK-től azt válaszolták, hogy főleg takarítókat, karbantartókat, portásokat, adminisztrátorokat, illetve pedagógiai asszisztenseket és szabadidő-szervezőket vettek fel. Az első a Nemzeti Művelődési Intézet, ahol 4522-en kaptak közmunkát.

A portál azt is megjegyzi, hogy az újonnan létrejött közmunkásállások szempontjából a január meglehetősen gyenge volt, hiszen összesen a decemberi 99 157 hely után mindössze 41 744 új közmunkás lehetőség nyílt a munkanélküliek számára.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik