Belföld

Dúl a háború a Fideszben – mindenki lő mindenkire

orbán viktor (orbán viktor, )
orbán viktor (orbán viktor, )

Orbán Viktor egyelőre hiába próbált egységet teremteni – írja a Népszabadság.

A lap kronológiával, elemzéssel próbálja alátámasztani egyik fő állítását, hogy úgy ingott meg az Orbán-rezsim, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), hogy közben nyomuk sincs a kormányváltóknak. Egy éve kapott az Orbán-kormány ismét kétharmadot, majd fölényesen nyert az EP-, és az önkormányzati választáson, de a sikerek csúcsán „a rendszer megreccsent”, annak két vezéralakja, Orbán Viktor és Simicska Lajos pedig végképp eltávolodott egymástól. Egy éve még beszéltek, nem tudni pontosan, miről, de Simicska megszólalásai azóta sokat árthattak Orbánnak. Ez azonban csak az egyik frtontvonal.

„Ha polgári Magyarországot akartok, márpedig azt akarunk, akkor ideje ismét megharcolni érte. Harcolni pedig csak együtt lehet és nem egymás ellenében” – e gondolattal zárta Orbán Viktor idei évértékelőjét, és a kormányfő igyekszik is egységbe tömöríteni a párt, a szűkebb és tágabb holdudvar egymásnak feszülő erőit. Egyelőre sikertelenül. A látszat inkább az, hogy mindenki lő mindenkire, csak nem látszik, hol vannak a frontvonalak. Mások is próbálták feltérképezni, mi állhat a Fidesz belső vitáinak, kaotikus kormányzati döntéseinek, csökkenő népszerűségének hátterében. Annak, hogy a kormánypárti politikusok már – korábban elképzelhetetlen módon – még bírálják is a kabinet egyes döntéseit.

Most a Népszabadság élesnek minősíti az ellentétet Lázár János és Rogán Antal, Varga Mihály és a frakcióvezető között, és úgy véli: valóban létezik a veteránok által többször szóvá tett generációs szakadék, az egyes „urizáló” kormánytagok és a náluk puritánabb „nagy öregek” közötti ízlés- és gondolkozásbeli ellentét. A Fidesz-elnökségben a kormányfő állítólag már elismerte: hallgatnia kellett volna a többiekre (Pokorni Zoltánra, Kövér Lászlóra), akik régóta óvták Simicska Lajostól is. Orbán kérte, hogy mindenki ügyeljen jobban a külsőségekre, azt ígérte, hogy a Fidesz-elnökség lesz újra a kormányzati döntéshozás egyik centruma. A másik a Miniszterelnökség.

A lap árulkodónak tartja, hogy Lázár János az elmúlt időben a miniszterelnök környezetéhez sorolt embereket is bírált (ld. Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Andy Vajna) Azt nem tudni, mennyire zavarja Orbán Viktort minisztere egyre feltűnőbb önállósága, de a folyamat tagadhatatlan, hiszen Lázár már őt is bíálta, amiárt állami kitüntetést adott Csányi Sándor OTP-vezérnek. A Népszabadság furcsa, de árulkodó törésvonalnak nevezi, hogy Áder János államfő a TEK helyett a Készenléti Rendőrségre bízta saját maga és családja védelmét, miután sajtóhírek szerint Orbán Viktor olyan dolgokról is tudott, amelyekről nem tudhatott volna. Az államfő helyett a TEK most Polt Péter legfőbb ügyészt őrzi – emlékeztet a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik