Belföld

Fennmaradtak a botrányos könyvek a kormány listáján

A homoszexualitás még mindig bűn, a fiúk és a lányok szellemi képességei eltérőek, a finnugor rokonság blöff, de legalább már szőrteleníteni nem küldik a kislányokat.

A Kormány.hu-n közzétették a következő tanévre javasolt tankönyvek jegyzékét, számos ismerős kiadvány van közte – írja a HVG.hu. A portál összegyűjtötte, melyek azok a sokat kritizált kiadványok, melyek fennmaradtak a listán. Azt nem tudni, hogy változatlan tartalommal javasolják-e őket – teszik hozzá.

Mindenesetre továbbra is ott van az a 9-10. osztályos történelem-munkafüzet, amely a tananyag szintjére emeli a finnugorellenes blöfföt: az egyik feladvány arra utal, hogy a finnugor nyelvrokonságot a németek találták ki nekünk, az egyik, ezt alátámasztandó szöveg szerzője pedig egy kókler, Bobula Ida, aki bármi áron igyekezett bizonyítani a sumer-magyar rokonságot, a józan ésszel szemben is.

A jegyzékben maradt Fülöpné Erdő Mária „Élet a hitben” című, negyedik osztályosoknak szánt könyve, amely arról értekezik, hogy a homoszexualitás súlyos, halálos bűn. Nem került le a listáról Tölgyszéky Pap Gyuláné hatodikos természetismeret-könyve sem, amely azt fejtegeti, hogy a fiúk és lányok szellemi képességei eltérőek.

Az a nyolcadikosoknak szóló biológiakönyv viszont kikerült a javasolt könyvjegyzékből, mely a lányokat az alkar szőrtelenítésére, a szempilla festésére és ránctalanító masszázsra okítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik