Miután az Emberi Jogok Európai Bírósága hat fogvatartott embertelen bánásmódja miatt 74 ezer euró kártérítésre ítélte a magyar államot, az Alkotmánybíróság március 31-i hatállyal megsemmisíti az a fogvatartottak minimális mozgásterének nagyságára vonatkozó rendelkezést, mivel az nemzetközi szerződésbe és Alaptörvénybe ütközik.
Összességében több milliárd forintra kiadása lehet majd Magyarországnak, ugyanis a EJEB előtt mintegy ötszáz hasonló, a magyar börtönök túlzsúfoltságára panaszkodó, elbírálásra váró ügy van. Erről Magyar Gábor ügyvéd beszélt a hvg.hu-nak, aki mintegy kétszáz fogvatartott kártérítési eljárását viszi Starsbourgban.
Az Ab határozatában felhívta a figyelmet arra is, hogy az IM-rendelet 2010. október 24-ével módosult, és addig a jogszabály szövegének „legalább” kitételét felcserélték a „lehetőleg” és „lehetőség szerinti” kifejezésekkel, amellyel a rendelkezést olyan megengedő jogszabállyá tette, amely alapján ad absurdum az sem lenne jogellenes, ha a jogalkalmazó teljesen megvonná a mozgásteret a fogvatartottaktól.