Belföld

Kész Zoltán: Kövér átültetett, pedig nem is rosszalkodtam

Ő a „kétharmad lebontója”, a „veszprémi győző”, a ballibek reménysége. Ma délután tette le képviselői esküjét t. Házban. Kézfogás közben letrollozta őt Schiffer? Villáminterjú.

Tartja még, hogy marad független, s nem ül be egyik frakcióba sem?

Abszolút.

Kikkel barátkozik?

Most tettem ki a Facebookra, kik segítették a kampányomat, s ez alapján kikkel kívánok most együttműködést kötni. Kezdem Fodor Gáborral, mint független képviselővel, majd Szelényi Zsuzsával…

Vele puszi már volt.

Az volt.

 Fotók: Brerecz Valter

Miben akar együttműködni?

Az együttműködés tartalmi részét a hét közepéig dolgozzuk ki.

Egyelőre van a Liberálisok egy fős „frakciója”, Fodor, és van ön, a mindenkitől független liberális balos. Ez két fő. Nem túl acélos a kétharmaddal szemben.

Innen indul egy gyümölcsöző együttműködés. Bízom benne, hamarosan mások is csatlakoznak, nemcsak a Parlamenten belül, hanem kívülről is. Olyan összefogás lenne, ami a szabadságban hívő embereket tömöríti.

Schiffer András is gratulált önnek az eskütétel után.

Így igaz.

Mit mondott a kézfogás mellé?

Azt, hogy gratulál.

Semmi trollozás?

Semmi.

Lesz per?

Őt kérdezze.

Ügyvédi papír jött?

Nem.

Pedig azon a választási vasárnapon azt nyilatkozta nekünk: „Beperlem Készt és az összes trollt! Trógerség! Elmennek a büdös k…”

Meglátjuk, mi lesz.

Ön vérig sértette őt azzal, hogy a Fidesszel való összejátszással vádolta meg az LMP-t. Megérte elrontani a jó viszonyt?

Ez nem megérte vagy nem érte meg kérdése, nem kampányfogás volt, hanem egyszerűen beszámoltunk a történtekről. Láttuk, amit láttunk. Csomó újságíró hívott, tudjuk-e, mi zajlik. Odamentünk, láttuk, ott tartózkodik egy légtérben az összes LMP-s, köztük Schiffer, valamint a Fidesz kampánystábja, Kubatov, Veszprém fideszes polgármestere, mindenki, aztán meg együtt jöttek ki.

Akkor már egy hete ott menzáztak Schifferék. Komolyan gondolja, hogy összejátszottak a Fidesszel ön ellen?

Én azt tudom, hogy az LMP veszprémi kampánya egyedül velem volt negatív, a Fideszt nagyritkán érintették, a választás előtti napon engem gyalázó szórólapokkal szórták meg a választókerületet.

Mi volt azokon a szórólapokon?

Hogy vadliberális vagyok, piaci fundamentalista, elvenném az emberektől a választójogot. Ez mind hazugság.

A lényeg, hogy öné a mandátum. A patkóban beült a nők mellé. Ön kérte azt a széket?

Nem. Egész ma délig úgy tudtam, hogy Fodor Gábor mellett lesz a helyem, ám jött Kövér László utasítása, miszerint Szelényi Zsuzsa mellé üljek.

Indoklás?

Nincs.

Kövér átültette.

Át. A sor szélére.

Pedig még nem is rosszalkodott a Házban.

Nem volt rá módom.

Április közepén ismét időközi lesz Veszprém megyében, az ön választókerülete mellett. Ott van dolga?

Természetesen segítek nekik.

Kiknek? A szoci jelöltnek?

Persze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik