Belföld

Lázár: a nemzeti emlékezet konfliktusokat is szül

Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk - mondta Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Várkert Bazárban adott át kitüntetéseket a nemzeti ünnep alkalmából. A közös emlékezet farag igazi nemzetet az emberek egyszerű csoportjából – hangsúlyozta ünnepi beszédében Lázár, aki fontosnak ítélte a nemzeti örökség védelmét, azt, hogy a jelen kitüntetettjei a nagy elődökről elnevezett díjakat vehetnek át. 

A miniszter szerint teret kell adni az emlékezetpolitikai vitáknak, például arról, helyre kell-e állítani a régi Kossuth szobrot az Országház előtti téren, hová és milyen emlékművet kell állítani a holokauszt során „tömeg- és részben testvérgyilkosság áldozatául esett magyarok emlékére”, vagy hogy kell-e Ságvári Endréről elnevezett iskola a XXI. században.

A nemzeti emlékezet gondozásának minden eleme fontos, még akkor is, ha azok némelyike súlyos társadalmi konfliktusokat szül. Lényeges, hogy az ország irányítói kiket állítanak példaképül, de az is, hogy milyen társadalmi vita övezi mindezt, „mert a vita során, ha csak nem züllik vallási fanatikusok hitvitájává, minden résztvevő oldal árnyalja, gyarapítja azt a képet, amit a mai magyarok gondolnak önmagukról”. A vitáknak ugyanakkor nyugvópontra kell jutniuk – mondta Lázár János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik