Belföld

Vagyonosodó orvosokra csap le a NAV

orvos (orvos)
orvos (orvos)

Az adóhatóság idén is ellenőrzi az orvosokat, gyakran előfordul ugyanis, hogy személyijövedelemadó-bevallásukban kirívóan alacsony jövedelem szerepel, miközben vagyongyarapodásuk jelentős - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság főosztályvezetője, sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.

Körtvélyesi Zsuzsanna tájékoztatása szerint a hivatal 2015-ös ellenőrzési irányai szerint a magánorvosok és az állatorvosok is a vizsgálódások középpontjában lesznek.

Hozzátette: az adózás elkerülése természetesen ebben a szakmában sem általános, az ellenőrzéseket tehát a tisztességesen adózók érdeke is megkívánja.

Kifejtette: az ellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a nyilvántartások szabályos vezetését, és azt is, hogy a magánrendelőkben foglalkoztatott orvos és asszisztens szabályszerűen be van-e jelentve.

A tavalyi tapasztalatok alapján az ellenőrzött magánrendelők többsége jogkövető volt, de arra is volt példa, hogy a páciens hiába várta a számlát, nyugtát, a borsos összegű vizsgálati díj kifizetése után semmilyen bizonylatot nem kapott.

Egy orvos például el is ismerte, hogy az aznapi rendelésen megjelent betegek egyikének sem adott bizonylatot, néhány esetben pedig a rendelőben másodállásban dolgozó asszisztenseket felejtették el bejelenteni, így ez a feledékenység százezres nagyságrendű mulasztási bírságba került.

Az elmúlt évről szólva úgy tájékoztatott: 2014-ről bőven maradt olyan ügy, amelyekben a NAV még most is végzi a vagyonosodási vizsgálatokat, mivel az orvosok által megszerzett nagy értékű ingóságok és ingatlanok megvásárlására a bevallásban feltüntetett jövedelmeik nem nyújthattak fedezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik