Belföld

Komoly érvágás a közmunka lecsökkentése

Ózdon, Ajkán, Pécsen és több kisebb településen is jelentős gondot okoz a közmunka visszavágása – írja a Népszabadság.

„Épp autóban ülünk, megyünk a kormányhivatalba, hogy elmondjuk, ezt nem tehetik meg Ózddal” – mondta Janiczak Dávid, a borsodi város jobbikos polgármestere a Népszabadságnak. – „Négyszázhetvennyolc embert szeretnénk foglalkoztatni közmunkásként, ehelyett csak száztizennégy állást igazoltak vissza. Már hétfő este válságtanácskozást tartottunk a hivatalban, s azóta is folyamatosan tárgyalunk a döntéshozókkal. Most ott tartunk, hogy második körben ígértek még plusz harmincfős keretet, de ez sem elég.”

A Veszprém megyei Ajka kétszáz közmunkás foglalkoztatására kért lehetőséget. Hivatalos választ még nem kaptak, de úgy tudják, mindössze ötvenre számíthatnak. Pécsen is csökken a közmunkások száma. A tavalyi kétezer helyett ezerkétszáz embert vehetnek fel. Amúgy Baranyában, ahol a városokban gyakran tizenöt–huszonöt, a falvakban pedig ötven–kilencven százalék az álláskeresők aránya, ez létkérdés.

Vannak szerencsésebb települések is. A kevés kivétel egyike a négyszáz lelkes baranyai Cserdi, ahol a múlt évben hetvenen, idén hetvennyolcan kapnak közmunkát. Komlón tavaly nyolcszáz közfoglalkoztatott volt, jelenleg hatszáznegyvenen vannak, viszont egy pályázat révén még több mint háromszáz főre kapott ígéretet a város – tudtuk meg Polics József fideszes polgármestertől. A sikeres pályázat érdekében az önkormányzat hatvanmilliós önrészt vállalt, ami egy éve még csupán húszmillió volt – derül ki a Népszabadságból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik